2015.11.02 20:31 Sodanth Olvasottság: 391x
0

A Hannibal trilógia szép lezárása

Bratt Retner mozija kifejezetten erős lett és vele kerek egész Dr. Lecter története a vásznon. Thomas Harris elsőként A vörös sárkány című könyvében elevenítette meg Dr. Hannibal Lecter az őrült, intelligens és arisztokrata gentleman kannibál-gyilkos és az FBI nyomozó Will Graham karakterét.

A könyv és a folytatások lebilincselőek, akárcsak a filmváltozataik, ugyanis a második rész, a Bárányok hallgatnak volt a legsikeresebb mozi, Hopkins ott játszotta el először Lectert, melyet Oscar-díjjal jutalmaztak 1992-ben. A folytatás, a Hannibal mérsékelt siker volt, de a 2001-es Ridley Scott film szerintem méltó Dr. Lecter nevéhez és Hopkins ott is nagyon jó volt. Az első rész, A vörös sárkány kicsit szerencsétlenebb utat járt be, ugyan még a hallgatnak előtt is filmre vitték 1986-ben Manhunter (Embervadász) címmel és egy igen ügyes rendező jegyezte, Michael Mann.

A Hannibal trilógia szép lezárása

Azonban a mozi hangulata elég lapos volt, a színészi játék sem volt elég erős, az egy kisebb, B-movie volt. Valahogy azért kívánkozott még ez a film Hopkinssal és az Universal megvéve a jogokat elhatározta magát a produkciónál 2002-re. A forgatókönyvet ismét Ted Tally jegyzi, akárcsak a hallgatnaknál, Hopkins ismét itt van, Graham szerepére jó választás volt Ed Norton, akárcsak az isteni Ralph Fiennes Dolerhyde szerepére. Keitel némileg gyengébb volt Crawfordnak, nekem jobban tetszett Scott Glenn, és Hofmann is nagyon jó volt, viszont a mellékszereplők előszedése piros pontot érdemel, gondolok itt Chilton doktor, vagy Barney színészeire, jó hogy viszont láthattuk őket a hallgatnakból. A film így egy kicsit nosztalgikus is, hiszen a történet a hallgatnak előtt van nem sokkal, persze Hopkinson látszanak az öregség jelei, de ez legyen a legkisebb gond, ugyanis Ratner nagyon eltalálta a hallgatnak hangulatát (Scottnak ez nem ment, ő más fajta direktor). Kifejezetten hátborzongató volt egyes részeknél, Lecter és Graham beszélgetései nyomán szépen rajzolódik ki a gyilkos elme, melyhez nagyszerűen aszisztált Fiennes. Minden megvan benne, ami a Hannibal filmekhez kell, izgalmas krimi, jó pszicho-thriller, néhol egészen brutális és plusz dícséret a korhűségért, a 80-as éveket egész jól visszahozták, már csak a ruhák, autók terén. Szépen lezárult vele a Hannibal trilógia, kerek lett a sztori, melyet aztán Harris agyonvert az előzmény könyvel és az abból készült film már meg sem közelítette ezeket a filmeket. Hannibal-t csak az NBC sikersorozata tudta újra visszatenni arra a magas helyre, ami megilleti, az még megér egy misét. Ajánlott mozi.

dráma | krimi | thriller

William Graham, miután majdnem életével fizetett azért, hogy elkapja Hannibal Lectert, önkéntes száműzetésbe vonul. Évek múltán felbukkan egy különös gyilkos, aki rettegésben... több»

0