SPOILERES!!
Hú. És még egyszer hú. Őszintén szólva nem is tudom, mit kell mondani ilyenkor. A téma, gyerekbántalmazás egyébként is szívügyem, mióta találkoztam vele (de szerencsére velem nem történt ilyesmi, de egyik közeli ismerősömmel igen), így a történet (habár nem tudtam, hogy erről fog szólni), keményen szíven ütött.
Tényleg nem tudom, mit mondjak. Precious zseniális karakter, a megalkotott személyisége hihetetlen jó. Kevés olyan szereplő van a filmtörténelemben (leszűkítve az ilyen élethű drámákra), amik ennyire... hogyismondjam. Érzéseik nem maradnak benn a képernyőn, hanem vele kattogsz. Ennyire összenő a lelked, érzésed vele, legalábbis én nagyon meg tudtam érteni, azonosulni tudtam vele, gondolataival.
Az anya. Bravúros, ahogy a film bemutatja az ő karakterét. Szinte mindvégig nem ismerjük őt, csak a legvégén, a monológnál sejlik fel, hogy ki is ő valójában.
És itt igazolódik a fenti állításom, miszerint együtt gondolkozunk a főszereplővel. Hiszen mondja a végén Precious, hogy ő se ismerte igazán.
Hú, kemény sztori ez és az a szomorú az egészben, hogy ez mindennapos és rengeteg családban van így. Nem csak Harlemben, nem csak Indiában vagy egy rosszabb negyedben a világban...
Volt egy zseniális (na persze nem csak egy, de egy különösen zseniális) jelenet a filmben - amikor várakozik Precious a végén,
mikor együtt mennek az anyjával Ms. Rainhez. És mikor ott várakozik a szomszéd lánnyal és anyjával (akik szintén a segélyért jöttek), akkor egy-két mondat erejéig a film bemutatja, hogy abban a családban sincs másképp - az anya úgy bánik szegény sápadt, kékzöld foltokkal tűzdelt lánnyal, mint a ronggyal. Nincs ott se másképp. Csak az egy másik film, másik élet...
Szóval gondolatébresztő a film, habár mi csak annyit tudunk tenni ez ellen, hogy mi nem tesszük ezt a gyermekeinkkel és leendő gyermekeinkkel.
Amúgy a film vége is nagyon jól lett megoldva, nagyon ötletesen lett lezárva a film.
Habár Precious egész végig a boldogságot keresi és azért akar tenni, valahogy a film egész végig azt sugallja Preciouson keresztül, hogy ez már nem lesz másképp. Habár az életkörülményei változnak, sajnos Precious annyi, de annyi szenvedést hordozott el, hogy nem lesz már az, akinek kellett volna lennie. A végén - kimennek a segélyhivatalból vagy miaz, a két gyerekkel, arcán a sanyarú sorsú emberek boldogsága, s lesz vége. Ez pillanatnyi megoldást, boldogságot mond - minden rendben van! Mégis, ha a néző tovább gondol (és tovább gondol, remélem), beláthatja, hogy itt nincs vége a történetnek. Mert az élet megy tovább (utálom ezt használni) és még Preciousnak fel kell nevelnie két gyereket. Ki tudja, hogy ő milyen lesz 10-15 év múlva?.... Szóval sok minden kérdés marad, ez tetszett.
A Precious nagyon mély film és nem csak mondani akar, hanem mondd, mutatja, hogy az ember milyen... milyen gonosz. Nem felületesen az, hanem bele van építve ez az emberbe.
Preciousba is, az anyja és apja és anyja iránt érzett harag táplálja.
Zseniálisan megalkotott karakterekkel, a főszereplőtől kezdve a kislányig, aki játszani akart.
Dicséretes, hogy még az ő szálát is kidolgozták annyira, hogy az elején még játszani akart, aztán Precious egyszer durván megüti, majd gondolom, sok gyalázatot kap, majd kijelenti: "Velem senki sem akar játszani." Hmm...
Ms. Rain karaktere tetszett még nagyon.
A film, tiszta, makulátlan szereplője, a mindig jót akaró, felkaroló nő. Mint egy őrzőangyal. Érdekes, hogy kicsit valószerűtlen, de mégis annyira KELL a filmbe, mint a pocsolya és sár után a tiszta víz. Amúgy azért is illik a filmbe, mert azt éreztem a pillantásain, hogy mintha ő már mindezen végigment volna. Mintha ővele megesett volna mindaz, ami a lányokkal - a sok szenvedés, bántalmazás, nélkülözés. A leszbikussága is erre is utalhat - sokan azért lesznek melegek, mert esetleg kiskorúkban valami nemi bántalmazás történt vele. De ez már egy vad tovább gondolás, természetesen.
Ami még komoly nyomot hagyhat bennünk - a kemény jelenetek, gondolok itt:
az elején, amikor kiderül, hogy mi is történt Precioussal, mikor anyja fejbe vágja egy könyvvel. Vagy amikor hazatér a kórházból és összeverekedik az anyjával. Ott szó szerint ledobja az anya a gyereket... erős pillanat, amikor a véres, izzadt anya lenéz a lépcsőházból és várja, hogy a lánya és unokája alatta legyen és ledobja a TV-t... Vagy a vége, amikor Precious, ez a szilárd jellemben eltörik a mécses. És kifakad:
PRECIOUS: Elfáradtam, Miss Rain. (....az életbe!)
MS. RAIN: Ha nem magadért, akkor
azokért [írj], akik szeretnek téged.
PRECIOUS: Engem senki se szeret.
MS. RAIN: Sokan szeretnek téged, Precious.
PRECIOUS: Kérem ne hazudjon, Miss Rain. Én csakis rosszat kaptam a szeretettől. A szeretet nevében megvertek, megerőszakoltak, állatnak neveztek... azt mondták semmit sem érek, belebetegedtem a szeretetbe.
MS. RAIN: Az nem szeretet volt, Precious.
A kisbabád szeret téged...
ÉN is szeretlek téged.
Gyönyörű jelenet. És tökéletesen van időzítve minden. Egy picit se sok, egy kicsit sem kevés. Nem giccses, nem, egyszerűen csak az, amire várt a néző. Adja ki magából ezt a sok feszültséget. Bevallom, egy kicsit én is megkönnyeztem.
Aztán meg ott volt az a végső jelenet, mikor megtudtuk, hogy mi történt P.-vel 3 éves korában. PORT-on olvastam, hogy valaki azt szerette volna, ha akkor is flashback-kelnek, de szerintem ez így olyan tökéletes volt, mert az anya arcáról le lehetett tökéletesen olvasni, hogy mi is volt akkor. Flashback nélkül tökéletesen tudtuk látni azt az éjszakát.... És hát, kegyetlen. Nem lehet többet mondani erről az egészről.
Nem akarok többet mondani - ez a film most tökéletesen beletalált. Lesz min gondolkodni, elmélkedni. Tökéletes film a Precious, úgy, ahogy van. Csak ajánlani tudom, ez a 237 szavazat nem olyan sok egy ilyen filmhez, szóval tessék leülni és nézni (és gondolkozni!)
Ötös!
Harlem, 1987. A tizenhat éves Claireece „Precious” Jones (Gabourey Sidibe) a második gyermekével terhes. Ezt is az apja nemzette, aki gyermekkora óta rendszeresen megerőszakolta a... több»
