2018.01.21 17:24 Artemisia Olvasottság: <100x
4

Védekezés az emberek ellen

Elsőre furcsa volt, hogy az emberek elleni menekülésre/védekezésre építkezik a film, de ha belegondolunk az Ébredés az Evolúciót követi időrendben. Az első rész végén új korszak kezdődik mindkét faj történelmében, hiszen egyszerre veszik oda a lycanok vezére és a vámpírok két vénje. Az Evolúció röviddel ezután veszi fel a fonalat, csak napok telhettek el a két rész eseményei között. Itt tovább súlyosbodik a fajok válsága, elpusztul a vámpírok utolsó vénje, de még az imerátor, Kraven is,illetve a két faj ősatyja, Corvinus is,akinek nagy szerepe van a háború kordában tartásában.

A harmadik rész előzményfilm, az Ébredés innen folytatja a történetet. Feltehetően több idő, hónapok vagy 1-2 év telhetett el az Evolúció óta. Logikusan következik,hogy mivel mind a lycanok mind a vámpírok irányítás nélkül maradtak,nem tudták szervezetten irányítani a harcot, mindkét oldalon fejetlenség volt,így elkerülhetetlen, hogy az emberek tudomást szerezzenek a háborúról,és egyik faj sem tud felkészülten szembenézni az új fenyegetéssel. Miután Selene 12 év elteltével felébred a hibernációból már lecsillapodtak a kedélyek, a felszín alatt a lycanok is és a vámpírok is elkezdték rendezni a soraikat.

Védekezés az emberek ellen

A lycanok megint a vámpírok előtt járnak egy lépéssel, Kate Beckinsale megint kitesz magáért. Azonban sajnos az Underworld egyik alappillére, a Selene és Michael közötti erős szerelem motívuma már nincs jelent, ehelyett, a Michael utáni vágyódás Selene belső mozgatórugója, szükséglete. Ez kicsit kiábrándítóan hathatna, de a film nagy meglepetéssel szolgál, hiszen kiderül, hogy Selene-nek és Michael-nek közös gyermeke született, és a reményt is meghagyja mind Selene-nek és kislányának, mind a nézőknek, hogy Michael életben van valahol. A film harmadától már nem zavaró a modern környezet és az újkeletű stílus.

akció | dráma | fantasy | horror | kaland | sci-fi

A vámpírok és a vérfarkasok között évszázadok óta tart a háborúskodás, de ez idáig mindkét oldal jól tudta leplezni létezését az emberek előtt. Amikor az emberek tudomást... több»

4