2018.07.27 11:07 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 246x
1

Jól a hangulat...

Egy lakodalmat (jó esetben) még sosem szemléltünk abból a megvilágításból, ahogyan Eloise és csapata teszi azt a filmben. Ők ugyanis azok, akiknek a meghívó (a fiatal pár és a násznép legnagyobb bánatára) célba ért ugyan, de a megjelenésükre a nagy napon senki sem vágyik. Az Anna Kendrick által alakított főszereplőt mondjuk eléggé méltatlanul ültették a mellőzöttek asztalához, a sztoriból ugyanis szépen-lassan kiderül, hogy ő a menyasszony legjobb (vagyis az ő szavaival élve) a legrégebbi barátnője, s nem is olyan régen még annak bátyjával járt, aki sms-ben szakított vele és a partin már egy új csajjal villog.

Vesztett felállás, szó se róla, mondjuk csaló bátyó ide vagy oda, szerintem kevés ember lenne képes a legrégebbi barátnőjét a „számkivetettek” asztalához ültetni, akármennyire kínos is a helyzet. Eloise persze (ha nem lenne már így is elég kellemetlen számára az este) még tovább vágja maga alatt a fát (pl. SPOILER összegabalyodik egy vadidegennel, csak hogy féltékennyé tegye az exét, akiről ráadásul kiderül, hogy a szomszédos teremben éppen az esküvője zajlik…mi van?? SPOILER). Aztán amilyen bonyolultnak tűnik a lány helyzete, olyan egyszerűen (már-már zavaróan egyszerűen) oldódik meg az élete, s ehhez nem kellett más, csak néhány idegen, akivel szerencséjükre (vagy szerencsétlenségükre) éppen egyazon asztalhoz ültetik őket. A probléma ezzel csak annyi, hogy amennyire negatív színben próbálják feltűntetni kezdetben az ex-pasit (becsületes nevén Teddy-t), annyira semleges marad a végére is a megítélése. Nekem legalábbis nem sikerült megkedvelnem, még ha képes is Eloise miatt kiugrani a buli hajóból és kiúszni a partra (de romantikus…).

Jól a hangulat...

A 19-es asztalnál ülő többi ember történetét bár igyekszik feltárni a film, teljességgel kibontania nem sikerül. Egyértelműen Eloise-ra és drámájára szorítkozik a sztori, a többiek szinte csak asszisztálnak a happy endhez. Pedig a potenciál bőven adva lenne akár Bina és Jerry (Lisa Kudrow-t nem tehetek róla, nekem minden olyan szerepében furcsa látni, ahol nem Phoebe…), akár Jo szálában is, kár hogy nem bontakozik ki kellőképpen. Kendrick az általa megszokott lazasággal hozza a figuráját, aki pedig egyáltalán nincs könnyű élethelyzetben. A színésznő képes minden karakterébe valami szerethető bájt belecsempészni, ami egyesek számára idegesítő, számomra pont, hogy pozitívum. Minden hibája ellenére, a film egy érdekes szituációt vázol fel, s olyan nézőpontot vet fel, amit ha szerencsénk van, sose tapasztalunk meg. Ki akarna egy esküvőn a „futottak még” asztalnál ülni? Még ha (látszólag) nem is olyan rossz a hangulat ott se…

dráma | romantikus | vígjáték

Eloise meghívást kap a barátnője esküvőjére. Annak ellenére elmegy, hogy nemrég szakított a lány öccsével. A bálterem hátuljában lévő 19-es asztalnál találja magát,... több»

1