2019.02.07 19:00 Berto49 Olvasottság: 567x
0

Családbarát kliséhegyek

Ezt a filmet választottam a nyert mozijegy utalvánnyal, ezúton köszönöm! Az átolvasott kritikák annyira dicsérték, hogy minden ellenérzésemet leküzdve elszántam magam a megnézésére. Hozzá kell tennem, hogy sem a vígjátékok, sem az úgynevezett „családi” filmek nem tartoznak a kedvenceim közé. A véleményem ezután sem változott. Mitől is változott volna? Egyetlenegy valamire való jó ötlet, egy cseppnyi eredetiség sem volt benne, viszont csöpögött belőle a szirup.

Aláírom, hogy a család nélkül felnövő gyerekek nagy száma miatt népszerűsíteni kell a nevelőszülőség intézményét és az örökbefogadást, de ne ilyen sematikus módon tegyék. A gyerekek megjelenése után már az első percben lehetett tudni, hogy mi lesz a vége. A szereplők pedig két kivételtől eltekintve alapjáraton működtek. Az egyik kivétel Isabela Moner, Lizzy szerepében volt, igaz nem az elfogadható szintű játéka, hanem a szépsége miatt.

Családbarát kliséhegyek

Felnőve a férfiakat megbabonázó igazi latinos ideál lesz belőle. Tényleges komikus alakítást Margo Martindale nyújtott Sandy mama alakjában. Mintha lekopírozta volna a hírneves komika, Marie Dressler figuráját a „Vacsora nyolckor” című filmből. Nagy szerencséje van Octavia Spencernek, hogy nem rajtam múlt a casting, mert én őt – különböző-díjak ide, vagy oda - még a stúdiók környékéről is kitiltanám. Tudom, hogy a gyámügyi kolléganőjével együtt a komikus jelleget szerették volna velük erősíteni, de ez sikertelennek bizonyult. Értékelésem nagyon a „rossz” felé tendál, de érvényesül az ajándék lónak ne nézd a fogát közmondás és ezért a három csillag. A lelkendező kritikusok írásait nekem pedig nem érdemes készpénznek venni.

dráma | vígjáték

Ellie és Pete sikeres vállalkozókként régi házakat újítanak fel és adnak el. Párként egyre gyakrabban merül fel köztük a családalapítás kérdése, és bizony úgy érzik,... több»

0