2019.04.17 21:34 Filmbarbár Olvasottság: 106x
1

Kínszenvedés a köbön

Nagyon gyenge film, valószínűleg már az elkészültekor is annak számított. A történet a korszakban (is) népszerű misztikus jelenségek ábrázolására épít, de katasztrofálisan gyenge megvalósításban. Eredeti ötlet lett volna ugyan az, hogy a tettes a testi mivoltából kvázi szellemként kilépve követi el a gyilkosságokat, de a bosszúhadjárat bemutatása meglehetősen unalmasra sikeredett. Azt elismerem, hogy akad néhány vicces haláleset a filmben, mint pl. a zuhanyzóban a forró víztől megfővő és a zuhanykabin üvegén áteső, kissé szadista hajlamú nővéré, vagy a piperkőc és kapzsi ügyvédé, aki vígan áriázik, amikor ráesik egy hatalmas betontömb. Ami számomra nagyon zavaró volt, az többek között a szereplők zömének egysíkú jelleme, illetve kidolgozatlanságuk, úgy vélem, az alkotók nem hagytak elég időt ahhoz, hogy az egyes gyilkosságok előtt kicsit részletesebben megismerhessük az áldozatok és a tettes korábbi kapcsolatát, mindössze néhány másodperces flashbackek utaltak arra, hogy a főszereplő miért is teszi el őket láb alól. A másik bosszantó dolog a nyomozó volt, illetve az, hogy nem dolgozták ki elég alaposan azt, hogy hogyan válik egyre inkább az ügy megszállottjává, pedig érdekes karakter lehetett volna a törvényesség határát túllépő rendőr figurája.

Számomra kicsit logikai bukfencnek tűnt a zsaru hozzáállása, mert oké, hogy az áldozatokat összekapcsolta a gyilkos személye, viszont szerintem eléggé erőltetett volt az, hogy egy irreálisnak tűnő elv (a testből kilépő "szellem" kezd gyilkolászni) alapján hajtóvadászatot indítson a fickó ellen, ezt soha senki nem vette volna be pl. a felettesei vagy a bíróság tagjai közül. Tény, hogy ezért is vetemedik a nyomozó törvénytelenségekre, viszont szerintem normális esetben nem szállnak rá ennyire valakire, ha nincs semmiféle bizonyíték arra nézve, hogy az illető ott járt a tetthelyen - márpedig itt nem volt, tehát a valóságban nem is tudtak volna semmit sem kezdeni az elkövetővel, és csak a nyomozó fantazmagóriájának tulajdonították volna a gyanút.

Kínszenvedés a köbön

Voltaképpen a gyilkos alakja is felemásra sikerült, hiszen valamilyen szinten együtt lehetett érezni az ártatlanul börtönbe zárt és időközben a mások hibájából az édesanyját elvesztő férfival, ugyanakkor viszont mégsem volt eléggé erős a figurája ahhoz, hogy rá lehessen építeni ezt a sztorit, és elvigye a filmet a hátán. Sajnos az alkotógárda is eléggé no-name a számomra, nem is csodálom, hogy egy ennyire gyenge filmet tudtak csak összetákolni. Végső soron előzetesen is sejtettem, hogy nem egy Oscar-díjas alkotást fogok kapni, de azért így is eléggé kínszenvedés volt végignézni.

erotikus | horror | thriller

Egy mentális problémákkal küzdő férfi asztrális erők kivetítéseivell próbál bosszút állni azokon, akik szerinte ártottak neki. több»

1