2019.06.20 10:12 Kóborló Olvasottság: <100x
1

Színre lép Jason

Az 1980-as Péntek 13. óriási siker lett mind anyagilag, mind kritikailag, ezáltal a gyártó stúdió szinte azonnal berendelte a folytatását, pedig eredetileg nem egy horror széria születése volt a célja a Paramount stúdiónak, ők kezdetben csak egy részben gondolkodtak, de mivel a történetben volt még elegendő potencia egy folytatásra, ezért hát 1981-ben már mozikba is küldték a második Péntek 13-at. Rengeteg helyen olvastam (többek közt itt is), hogy a legtöbb horrorkedvelő számára ezzel a résszel kezdődik el a Péntek 13 széria, hiszen itt már tényleg színre lép a sokak által közkedvelt Jason karaktere. Ez teljes mértékben igaz, hisz az első részt én is "csak" valahogy úgy jellemezném, hogy megalapozott a horrortörténelem egyik legmeghatározóbb horror ikonjának. Bár pont a napokban beszélgettem az egyik barátommal (aki szintén nagy horrorrajongó), hogy nincs még egy olyan horror széria, mint a Péntek 13, hisz itt szinte minden rész hozzátesz egy kicsit ahhoz a kultuszhoz, ahogy most ismerjük Jason karakterét. A 2. részben színre lép, a 3. részben megkapja a kultikus hokimaszkját, a 4. részben már elengedhetetlen kiegészítője a machete mint gyilkos szerszám. Majd pedig a későbbi részekben már egy halhatatlan, megállíthatatlan gyilkológéppé alakul. Tehát még hosszú az út ahhoz, hogy megkapja Jason karaktere azt a végleges formáját, ami most van, de addig is nézzük, hogy milyen lett a második felvonása a Péntek 13-nak!

A Péntek 13 film valahol mindig a slasher és tinihorrorok vékony határvonalán helyezkedett el, és őszintén szólva ez nagyon is jól állt neki. Az első dolog, ami számomra nagyon is értékelhető volt a filmben, hogy hiába telt el az első és a második rész közt csak csupán egy naptári év, mégis azzal indítanak a készítők, hogy kapunk egy kis összefoglalót az első részben látottakból, az egyetlen túlélő szemszögéből. Majd az első gyilkosságot, ami már Jason nevéhez köthető, alaposan elnyújtott várakozás előzi meg (ez a kivárás szintén nagyon is jellemző lesz a széria további részeire és gyilkosságaira). Ezzel tartják a film készítői folyamatosan feszültségben a nézőket, hisz tudjuk, hogy Jason figyel, és tudjuk, hogy bármikor lecsaphat, mégis, amennyire tudják, annyira elnyújtják, és meglepő módon működőképes volt ez.

Színre lép Jason

Mint a legeslegtöbb Péntek 13 filmben, a gyilkosunk karakteréhez egyik másik karakter sem ér fel, mégis sikerül aránylag jól bemutatniuk ezen karaktereket. Úgy is mondhatnám, hogy, ha izgulni nem is lehet értük, de legalább ne csak egy ismeretlen karakter elvesztéseként éljük meg az igen valószínű elhalálozásukat. Számomra szinte az összes Péntek 13 film hangulatilag rendben volt, hisz a fentebb említett gyilkosságok előtti várakozás ad egy feszültséggel teli légkört a filmeknek. A technikai kivitelezésük a gyilkosságoknak a mai szemmel már nagyon finomkodón jönne le, de ez egyáltalán nem meglepő, hisz az elmúlt 30-40 év horrorgyártása elképesztően kitolta a horror nézők ingerküszöbét, ezért én soha nem is marasztalnék el egy Péntek 13-ban látott gyilkosságot. A széria további részeiben ezen gyilkosságok elég változatosak és kreatívak lesznek, ami szintén jellemző Jason karakterére.

Mindent egybevéve kiváló kikapcsolódás nyújt számomra még a mai napig is a Péntek 13 széria bármelyik része.

horror | misztikus | thriller

Amikor már azt hitted, hogy biztonságos visszamenni a táborba... itt a még szívdobogtatóbb borzalom! Öt évvel a Kristály-tavi táborban történt szörnyű vérfürdõ után már... több»

1