A legfeleslegesebb Péntek 13

Kilenc hete nézem újra a Péntek 13-as filmeket, de elérkezett a széria a számomra legfeleslegesebb és egyben leggyengébb részéhez is. Sok embertől hallottam már, hogy a Péntek 13-as filmek Top 3 legrosszabb felvonása a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik rész volt (ebből nálam is fent van a legrosszabb részek listáján a nyolcadik és a kilencedik rész, a tizedikről viszont majd később fejteném ki a véleményemet).

Először is, ez a rész váltotta ki belőlem a legtöbb negatívumot. Már a film nyitányánál is húztam a számat, hisz, ha már egy jó pár rész óta ostobábbnál ostobább módon élesztették újra egyik kedvenc horrorikonomat, itt még erre sem vették a fáradtságot, egyszerűen újra itt van és pont. Pedig hát a nyolcadik rész lezárásánál eléggé végérvényesnek tűnt Jason halála. Egyes pletykák szerint azért nem került magyarázat a filmben arra, hogy miként is tért vissza ismételten a halálból, mert a rendezőnek rengeteget kellett vágnia a kész filmből, hisz az több mint két órás volt, és a kivágott jelenetek legtöbbje pont ezt magyarázta volna el a nézőnek. Ezért kapja a néző azt, hogy újra él és gyilkol; ennél komolyan mondom, még az is jobb lett volna, ha a nyolcadik rész befejező jeleneténél amolyan Terminátor módra újraegyesül a teste, a csatornából kisodródik az óceánra, és a Kristály-tó partjainál újra magára ölti az ikonikus hokimaszkját. Tehát már a film eleje kellő mértékben felbosszantott, és sajnos a további történettől sem voltam elragadtatva. Az, hogy belevitték ezt a lélekvándorlásos dolgot és, hogy Jason csak egy leszármazottjától tud végérvényesen a pokolra jutni... nagyon erőltetettnek tűnt nekem.

A legfeleslegesebb Péntek 13

Viszont két dolgot mindenképp meg kell említenem a film pozitív mérlegnyelvén. Az első, hogy sikerült végre kellő mértékű brutalitást belevinniük az elhalálozásokba, és ezek mellett legalább még kreatívak is voltak. A másik pozitívum pedig, hogy egy ennyire rém gyenge történet mellett legalább a karakterek nem voltak annyira rosszak. Technikailag az effektek – valahogy úgy mondanám – közepesre vizsgáztak, volt, amire azt mondanám, hogy teljesen vállalható volt, és voltak olyan effektek, amik még az elfogadható szintjét sem érték el.

Számomra egyértelmű, hogy a széria leggyengébb felvonása ez volt, és talán ezt a részt láttam a legkevesebbszer is.

fantasy | horror | thriller

Jason vesztére összetüzésbe kerül az FBI-al, akik nem éppen elegánsan, de roppant hatásosan darabokra robbantják. Maradványait a kórbonctanra szállítják, ahol a dobogó szív... több»