2019.08.10 10:21 Kóborló Olvasottság: 500x
3

Bosszúvágy 2.0 - Újratöltve

Régóta szemezgettem már ezzel a filmmel, de eddig valahogy mindig elkerültük egymást, egészen idáig. Három dolgot tudtam a filmről a megtekintése előtt. Az egyik a műfaji besorolása, ami akció–sci-fi–thriller lenne, de a nyers, néhol naturalista brutalitása miatt egyes jelenetei akár már a horror zsánert is érinthetik, illetve, hogy néhol találhatók benne komikus elemek is. A másik dolog, amit előjáróban tudtam a filmről, hogy egy bosszútörténetről fog szólni, amit a kenguruk szigetéről érkezett (ezzel semmi baj nincs, hisz talán minden idők egyik legjobb bosszúállós filmjét is anno Ausztráliából kaptuk Mad Max címen). A harmadik dolog pedig, amit tudtam, hogy az a bizonyos Leigh Whannell írta és rendezte, aki a Fűrész filmeken edződött (ő írta a Fűrész 2 és 3 forgatókönyvét). Mindezek mellett pedig kimondottan kedvező volt a fogadtatása.

Néha kissé tartok az olyan alkotásoktól, melyek rengeteg stílust ötvöznek, mert sokszor olyan érzésem van ezeknél a filmeknél, hogy pontosan nem tudják, mi is akar majd lenni az adott produkció, illetve nem találják meg az alkotók a megfelelő arányokat hozzá. Na már most, ennél a filmnél ez szerencsére nem így történt. Kimondottan jól elkülönülnek a filmes stílusok, mindemellett mégis egy szerethető egyveleget tudtak összehozni a közel 100 percnyi játékidő alatt. Engem alaposan meglepett az is, hogy a költségvetése csupán 5 millió dollár volt, hisz mind az akció, mind pedig a sci-fi elemek, amiket kapunk, nem csupán működőképesek voltak, de még jól is néztek ki. Kimondottan erősek voltak a naturalista ábrázolások is, de mégsem vitték ezt sem túlzásba. Illetve hatalmas piros pont jár még a kamerabeállításokért is, hisz attól függetlenül, hogy totál szokatlanok, mégis élvezhetők és meglepő módon működőképesek voltak.

Bosszúvágy 2.0 - Újratöltve

Számomra a film egy másik hatalmas élvezeti faktora (a története mellett) a főhősünk, Grey karaktere volt, akit Logan Marshall-Green töltött meg minőségi színjátékkal. Végig együtt lehetett élni a karakterével, továbbá az is kimondottan tetszett benne, hogy míg általában a bosszú hadjáratú karakterek mára már igazán kiszámíthatóvá váltak, ez itt nem állt fenn (lehet, hogy a történet miatt, de az biztos, hogy a színész is hozzáadott ehhez egy jókora adagot). Jó pár helyen olvastam, hogy a film az amolyan tipikus, bűnösen élvezhető B-filmes zsánereket követi. Ehhez csupán annyit tennék hozzá, hogy lehet, hogy van ebben valami igazság is, de az biztos, hogy a B-filmes mivolta mellett számos nagy költségvetésű A-filmet simán lemosna.

Persze a rengeteg pozitívuma mellett némi kis negatívum is található benne, ami érdekes módon szintén a történetben keresendő, ami nekem annyira tetszett. Az egyik ilyen, hogy a főhősünk karakterén kívül a többi színész igencsak egydimenziós lett, illetve talán tényleg kissé kiszámíthatóvá válik a történet befejezése a játékidő vége felé. De mindezek csupán apró kis hibák, amik mellett még így is egy pokolian élvezhető filmet tisztelhetünk benne.

akció | sci-fi | szatíra | thriller

A történet szerint egy férfi feleségét meggyilkolják egy rablás során, míg ő deréktól lefelé lebénul. Egy új, kísérleti technológiának köszönhetően mesterséges... több»

3