:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
Jobban sikerült a Vár a Dzsungelnél. Valamivel jobban bántak az avatártestekben rejlő lehetőségekkel, a Danny DeVito és Danny Glover által alakított két öreg bevonásával több humort csempésztek a filmbe; megkavarták a Vár a Dzsungel által olyan sablonosan kiosztott avatár szerepeket, és ügyesebben használták a jellemkomikumot, bár még most is több gyerekes nyávogás volt, mint kellett volna. Illetve a Star Wars után a Jumanji is beújított egy teljességgel céltalan és felesleges, visítozó kínai (/japán) lánykát, (pedig már kezdtünk fellélegezni,hogy Bethany-t kihagyták).
A bonyodalom elindításával nem vagyok kibékülve. Összetörték a Jumaji-videójátékot, megfogadták, hogy nem mennek vissza többé, hiszen veszélyes. De a nyomi srác hisztizés közben úgy dönt, hogy visszamegy Jumanjiba, pedig tudja, hogy ha mindhárom életét elveszti a játékban, akkor a valóságban is meghal, tehát még a szánalmas élete sem lesz, amiből menekül.
A kalandok egész jók lettek, bár csak a struccos üldözés és a páviános híd, illetve a végjáték volt, ami igazán nagyot szólt. Érdekes újítás volt a testcserés víz, de azt sem aknázták ki eléggé, mivel arra használták, hogy visszatérjenek a Vár a dzsungel unalmas, elcsépelt alapfelállásához, mindenki visszakapta az eredeti avatárját, pedig az azokban lévő poénokat már kimaxolták egyszer.
Összességében elmondható, hogy DeVito és Glover menti meg a filmet. A barátságuk, kibékülésük és elválásuk bemutatásával végre valamiféle karakterfejlődést is vittek a filmbe, bár ez a momentum is hagy maga után kivetnivalót (érthető, hogy Milo Jumanjiban akar maradni, mivel egy korábbi beszélgetésből kiderül, hogy beteg. De miért pont egy ló testében akarna tovább élni? Pláne, hogy van más választása, mivel pár 10 méterre ott van a testcserés víz, elcserélhetné a lótestet Bravestone vagy Nick Jonas testére, és emberként élhetne).
