2020.01.09 15:42 Kóborló Olvasottság: 458x
2

Az egyik nagy kedvencem

Nem kenyerem dobálózni az 5/5-ös értékelésekkel, de ez a film annyira elnyerte a tetszésemet, hogy egyszerűen nem is tudnám másra értékelni. Nem most volt hozzá először szerencsém, hanem jó pár évvel ezelőtt, de az elmúlt napokban újra előkerestem, mert hát igencsak kíváncsi voltam, hogy még most is annyira piszkosul jó és szórakoztató filmként fog-e hatni rám, mint az első alkalom után. És igen.

Ryûhei Kitamura, japán filmrendezőt igencsak sokoldalú filmesnek tartom, hisz készített már kultikus japán mozit (Azumi, Versus), vagy Clive Barker egyik történetét, az Éjféli etetést is ő készíthette el, de filmográfiájában szerepel még jó pár rövidfilm is, amikben kiélhette a kreativitását. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem egy Kitamura filmet, csak a kreatív jutna az eszembe, hisz elképesztő kamera beállításai szinte a védjegyévé váltak, és nincs ez másként jelen filmünknél sem. Na de nézzük, milyen is lett a 2012-ben bemutatott No One Lives című filmje!

Az egyik nagy kedvencem

Az már kapásból meglepett, hogy rendelkezik magyar címmel, mert jómagam csupán az eredeti címen ismertem (mondjuk, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy e remek kis film megjelent kis hazánkban is). A kezdeti történetét egyáltalán nem mondanám "nagy durranásnak", sőt kimondottan sablonosnak nevezném, hisz számtalan hasonszőrű alkotás látott már napvilágot. Mégis némiképp azért sikerül már itt egy-két igencsak érdekfeszítő tulajdonsággal ellátniuk a karaktereket (főleg Luke Evans karakterét), de ezt még felfoghatnánk egyfajta olcsó húzásnak is a forgatókönyvírótól, David Cohentől. Valahol a film első félórája után mutatkozik csak meg a történet igazi ereje, onnantól kezdve pedig nincs megállás.

Elképesztő pörgős és kimondottan erős, gore jelenetekben gazdag kis filmhez lesz szerencsénk, ami sikeresen ötvözi a bosszúfilmekre és a slasherekre valló tulajdonságokat. Mégis a történet egyik legnagyobb erénye, hogy végig fenntartja a főszereplő, Luke Evans karakterében rejlő titokzatosságot. Igaz, kapunk pár flashback formájában kiindulási pontokat a karakterről, de ahhoz nem eleget, hogy kijelenthessük, hogy most már egyértelműen ítéletet mondhatunk róla. Ehhez pedig kiváló színészválasztás volt Luke Evans, hisz szinte tündököl eme szerepkörben. Szerencsére a további színészeket is igencsak jól válogatták ki, az meg már csupán hab azon a bizonyos tortán, hogy szinte az összes szereplőnek volt már szerencséje horrorfilmben való alakításhoz.

Tehát történetileg, rendezésileg és színészileg egy igencsak kiváló filmcsemege a No One Lives, viszont azt is érdemes megemlíteni vele kapcsolatban, hogy a film nemcsak egyszerűen véres, hanem kimondottan kreatívan teszi ezt. Több olyan jelenet is van, amit sok más hasonló film nem mert volna bevállalni (vagy nem is vállaltak be), tehát a horrorfilmek szerelmesei is bőven találnak majd benne sok pozitívumot. Számomra egyértelműen ott a helye a kedvenceim listáján, és nyugodt szívvel ajánlom a horror/thriller szerelmeseinek.

horror | thriller

Egy kegyetlen gyilkos banda elrabol egy gazdag párt, azonban csakhamar megdöbbenve tapasztalják, hogy túl hamar hittek a könnyű zsákmányban.   több»

2