2020.09.16 15:46 Hámori Balázs Olvasottság: 517x
1

Tetszett is, meg nem is

Hát alapból ez egy jó film, csak van néhány olyan hülyeség benne, ami számomra sokszor nehezen elviselhető volt, egy idő után már csak fogtam a fejem. Nos, az alap szerintem nagyon jó és elég valósághű. Gondoljunk csak bele, hány ilyen és ehhez hasonló ember mászkál az utcán! Mondom ezt annak fényében, hogy még nálunk is megugrott a közúti balesetek száma a nyáron (pl. a büntető fékezéses esetek).

Szóval adott Russell Crowe, aki elég labilis személyiség, és csak azért hajszolja a Caren Pistorius (akit én még eddig nem ismertem) által alakított anyukát, mert ő rádudált, és nem kért elnézést, ami az utolsó csepp volt a pohárban. A 2 főszereplőnk zseniális volt. Caren Pistorius remekül hozta az aggódó anyukát, akinek semmi sem jön össze, mégis igyekszik elhitetni a fiával, hogy minden rendben. Russell Crowe viszont zseniális volt, egyszerűen bennem is megfagyott a sz@r, sokszor annyira élethű volt, és mivel elég jól meghízott, még jobban illett hozzá a szerep.

Tetszett is, meg nem is

Az üldözős jelenetek nagyon jól néztek ki, és az is, ahol Russell Crowe éppen elszabadult. A készítők nem fogták vissza magukat, ami tetszett, nem egy slasher, de az nem is lett volna ide való. Ami nekem nem tetszett, ahogy említettem, hogy a jóknak szinte semmi nem jött össze, konkrétan egyszer történt, hogy ők jobban jöttek ki egy jelenetben, és nem is magával a ténnyel vagy a minőséggel, hanem a mennyiséggel volt bajom.Ha néha ellőnek egy ilyet, az oké, fokozza az izgalmat, de így számomra pont, hogy megölte azt. Valamiért mindig az van, hogy vagy a gonosznak nem jön össze semmi (elég ritkán), vagy a jóknak, nem értem, az aranyközép út miért nem megy.

Meg ami zavart, hogy néha elég életképtelen volt az anyuka, bár ezt sikerült nem túltolni, így néha elég ötletesen vágott vissza. Az öccs karaktere viszont... Hát, hogy őszinte legyek, érte nem sírtam, egyszerűen egy szerencsétlen, irritáló barom, aki nem tudom, minek kellett; jó, tudom, de akkor vagy máshogy kellett volna megírni, vagy valaki mást kellett volna találni rá, mondjuk a nagyit. Egyébként aki az öcsit játszotta, Austin P. McKenzie, szintén nagyon jó volt, tehát nem rajta csúszott el, csak egyszerűen sz@arul írták meg a karakterét. Egy jelenet volt még, ahol kicsit gyengén sikerültek az effektek, bár az nem volt zavaró, csak feltűnt (!SPOILER! a lövöldözős jelenetnél, mikor Russell Crowe-t meglövik !SPOILER VÉGE!).

Összességében jó film volt, ha téged nem zavarnak a fent említett hibák, és szereted a thrillert, nyugodtan vágj bele, szerintem meg leszel elégedve, egyébként pedig egyszer nézősnek mondanám, legalább is, ha olyan szemmel nézi az ember, amilyennel én.

73 Téboly  (2020)

akció | thriller

Rachel Hunter (Caren Pistorius) egy frissen elvált, egyedülálló édesanya, aki New Orleans-ban neveli 15 éves fiát, Kyle-t (Gabriel Bateman), miközbe volt férje őrizetben van. Egy... több»

1