Kóborló   2020.10.31 11:10
3

Warlock újra itt van, de minek?

A 80-as évek végén érkezett az első Warlock film, amit egy igencsak ismert rendező, Steve Miner (a Péntek 13. - 2. rész és 3. rész rendeze) készített el. A forgatókönyvíró is ismert alak volt David Twohy (Pitch Black - 22 évente a sötétség) személyében, és mindezek mellett a címszereplő Warlockot az a Julian Sands alakította, aki számomra soha nem vált A-kategóriás színésszé, de kiváló karakterszínészként tekintek rá. A film nem lett egy hatalmas kasszasiker, de idővel mégiscsak elért egyfajta kult státuszt (véleményem szerint okkal).

1993-ban érkezett a film második felvonása, ami egyértelműen csak Julian Sands mint Warlock színészi alakítása miatt ért valamit. A mozipénztáraknál is igencsak visszafogottan teljesített. Majd hosszú szünet után, 1998-ban egy ismeretlen rendező, Eric Freiser egy szintén ismeretlen forgatókönyvíróval, Bruce David Eisennel karöltve megírta a harmadik Warlock filmet (bár ne tették volna, és bár ne készült volna el ez a förmedvény).

Warlock újra itt van, de minek?

Sokat elárul a film minőségéről, hogy Warlock karakterét itt már Julian Sands sem vállalta, pedig már a második rész is csak miatta volt valamennyire élvezhető, illetve, hogy a filmet egyből video forgalmazásra szánták. Végül Bruce Payne személyében találták meg Julian Sands helyettesítőjét, aki igazán ördögien tud vigyorogni, de színészileg jóval kevésbé tartom tehetségesnek, mint az elődjét. Tehát igencsak nagyot kellett volna alakítania Warlockként, de persze ez itt elmarad, mint oly sok minden ebben a filmben.

Eleve a film megszületésének ötletét sem nagyon értem, hisz míg az első két rész történetileg fogyasztható volt, addig ez a rész nemcsak rossz lett, de totálisan feleslegesnek is éreztem. Kissé olyan érzésem volt a történetével kapcsolatban, hogy a készítők mintha meg akarták volna lovagolni a 90-es évek közepétől ismét igencsak fókuszba került tinihorror műfajt egy Warlock filmmel ötvözve.

Ezt ráadásul megfűszerezték a 90-es évek pop-rock slágereivel és olyan színészekkel, akik tipikusan a tinihorrorfilmek karakterei lehetnének, és ezzel számomra teljesen kasztrálták is azt, amit az első két Warlock film nyújtott. Mindezek mellett a film teljesen feszültségmentes lett, a horrorelemei fájdalmasan gyenge kivitelezést kaptak. A fantasy és misztikum jegyeit is teljesen levetkőzte magáról a széria, a harmadik felvonás és a film lezárása megkoronázta az egész színvonalát.

Tulajdonképpen ez a film egy tipikus prototípusa annak, hogy miként kell egy fogyasztható szériát totálisan elrontani.

fantasy | horror | misztikus | thriller

Warlock, a gonosz boszorkánymester ismét visszatér, hogy beteljesítse ördögi tervét a Sátánnal kötött egyezség alapján. A terv megvalósításához szüksége van a fiatal... több»

3