Kóborló   2020.11.16 17:11
1

A borzalmak tetőfokán

Sokat hallottam már Jeremy Gillespie és Steven Kostanski 2016-ban elkészített filmjéről, a The Voidról, és gondoltam, teszek is vele egy próbát. A legtöbb helyen pozitívan vélekedtek a filmről, viszont volt egy-két olyan dolog is, amit kritizáltak a nézők.

A leggyakrabban felhozott negatívum a filmmel kapcsolatban maga a történet volt, pontosabban annak a hiánya. Szerény véleményem szerint van ebben némi kis igazság, merthogy tényleg észrevehetők a történetében a hiányosságok, de én inkább azt mondanám, hogy nincs minden megmagyarázva benne. Ezt a mai filmes felhozatalnál azért igencsak kétélű dolognak gondolom, hisz már a napját sem tudom, mikor láthattam olyan horrorfilmet, amiben a készítők egyáltalán nem törekedtek arra, hogy a nézőikkel teljes mértékben megosszák, hogy miről is akar szólni a filmjük.

A borzalmak tetőfokán

Ezt részben jó dolognak tartom, hisz ezáltal a horrorrajongóknak adnak bőven témát arról, hogy a film adott jeleneteivel mit is akartak bemutatni. Viszont a mai világban, ahol a legtöbb néző nem nagyon szeret leragadni egy megnézett film mondanivalójánál, hanem már a megnézése után azon gondolkodik, hogy vajon mi legyen a következő, igenis támadható alkotás a The Void.

Igaz, hogy a legeleje jól bejáratott zsánerekkel dolgozik, de ezt hamar ledobja magáról, és a nézőt bevezeti a válogatott borzalmak világába. Ami számomra nagyon tetszett ebben, hogy mindezt teszi elképesztő hangulatban teszi a film. Olyan erős és félelmetes atmoszférát céloztak meg a készítők, hogy jómagam teljesen elfelejtkeztem arról agonizálni, hogy az adott jelenetek miként is fognak majd kapcsolódni a történethez.

További pozitívuma még a filmnek, hogy maximálisan érezhető volt, hogy a rendezőpáros (Jeremy Gillespie és Steven Kostanski) igencsak nagy horrorrajongó lehet, mert olyan sok horrorfilmből merítettek alapanyagot a sajátjukhoz, hogy azt felsorolni is nehéz lenne (főleg spoiler nélkül). Mégis ami a film legerősebb alapanyaga, az a H. P. Lovecraftos fantáziavilág. Nem lettem volna meglepve, ha a film végi stáblistán valahol fel is fedeztem volna a nevét.

Amiről még mindenképp érdemes beszélni, az a látványvilág. Elképesztően groteszk, és hát a gore elemeket se kiskanállal mérték. Érdekes, hogy a rendkívül alacsony költségvetés ellenére egyáltalán nem néz ki rosszul a film, és külön pacsi jár a készítőknek azért, hogy ezt nulla CGI segítségével tudták megoldani.

Számomra egyedüli negatívuma a filmnek a sok esetben kissé gyengébb színészi alakítások, de ezt is lehet, hogy csak azért írom, mert egy ilyen kaliberű filmhez kissé erőteljesebb alakításokat vártam volna.

63 The Void  (2016)

horror | misztikus | sci-fi | thriller

Egy veszélyes szekta fenyeget egy elhagyott épületet. Egy rendőr néhány kórházi dolgozóval karöltve szembeszáll velük. Nem tudják azonban, hogy az igazi ellenség odabent vár... több»

1