2021.01.24 21:05 Az amatőr Olvasottság: 484x
2

Fekete mágia

Bár helyenként hemzsegett a középszerű megoldásoktól, a Fate: The Winx Saga ennek ellenére is teljesen magával ragadott. Legnagyobb érdeme talán az, hogy még az eredeti animációs sorozat megoldását is ismerve újra izgalmassá tudta tenni a kérdést, hogy mégis honnan származik a főszereplőnk.

Karaktereit tekintve eleinte unalmasnak érződik, de a részek előrehaladtával egyre mélyebb rétegeket kapnak az egyes szereplők. Például az első részben még az önző, menő csaj szerepében megragadt Stella a későbbiekben egy a maximalista anyjának megfelelni akaró, magányos lánnyá nőtte ki magát, aki a ránehezedő terheket csak Sky-jal képes megosztani, így nem véletlenül fél annyira a kapcsolat elvesztésétől. Közben még a ráváró uralkodói szerep is nyomasztja.

Fekete mágia

Aztán ott van Bloom, aki az örökbefogadásának tényét próbálja feldolgozni, és azt is, hogy önhibáján kívül felgyújtotta az otthonát, mivel nem tudja kontrollálni az erejét. Már ebből is érezhető, hogy az eredetinél egy sokkal sötétebb történettel állunk szemben.

A cselekmény nagy vonalakban kiszámítható, de a befejező rész mindent megér. Eddigre a karakterekkel együtt a sorozatnak is sikerül felnőnie a feladathoz. A záró részben végre megkapjuk azt a Winx Club érzést, ami a csapatbeli összetartásról, a múlt árnyain való felülemelkedésről szól egy jobb jövő javára. Mindezt úgy, hogy a rész végi cliffhangerrel 5 perc alatt az eddigi legizgalmasabb tinidrámás helyzetet kapjuk, mely minden eddigi klisének ellentmond.

Annyira erőteljesen és váratlanul kumulálódnak az események, hogy még percekkel a stáblista után is döbbenten ülünk. Mivel mindössze 6 részről van szó, mindenképpen ajánlom azoknak, akik kicsit is szeretik ezt a műfajt, a részek folyamatos javulásának köszönhetően ugyanis gyorsan elmegy az a 6 óra.

akció | dráma | fantasy | kaland

A sorozat a Nickelodeon Winx Club (2004) című animációs produkciójának a feldolgozása. Öt tündért követhetünk nyomon a felnőtté válás útján. Az Alfea mágikus bentlakásos... több»

2