2021.09.26 11:49 Filmbarbár Olvasottság: <100x
1

Fikciós történet

Úgy látom, manapság a filmkészítők egyre nagyobb fogalmi zavarban szenvednek, és egyre kevésbé tudják, mit jelent az a kifejezés, hogy dokumentumfilm. Maga a téma érdekes lett volna, hiszen eddig keveset tudtunk arról, milyen erőfeszítések révén állt helyre a vadgazdálkodás, és kevés figyelmet szenteltek a vadállományt ért háborús károk megismertetésének. Viszont valahol szerintem nagyon félresiklott a dolog, ugyanis a film 24 percéből csupán pár perc az, ami tényleg dokumentarista értékű, a többi pedig fikciós történet (legalábbis nem említették, hogy valós dokumentumokat dolgoztak volna fel a "kerettörténethez"). Persze a Papp János által elmondott narrátori szövegben elhangzottak tények, adatok, és akadt néhány bejátszott archív felvétel, de valójában inkább játékfilmet láttunk, mintsem valódi dokumentumfilmet.

A vélhetően fiktív kerettörténet egy vadász mindennapjait mutatja be a második világháború végnapjaitól kezdve, csak éppen abból alig kapunk valamit, ami egy dokumentumfilm lényege lenne: a tények bemutatását, valós dokumentumokra alapozva. Én pl. szívesen láttam volna korabeli híradó felvételeket a vadállomány helyreállításáról, a fásításokról, vagy éppen magáról az 1971-es kiállításról. Ez utóbbiból még legalább akadt néhány, de ennyivel le is tudták az alkotók, ami szerintem szomorú. Vagy érdekes lett volna hallani, kik és hogyan szervezték meg anno ezt a világkiállítást, kik és milyen anyaggal vettek rajta részt stb.

Fikciós történet

Amit itt összehoztak az alkotók, az dokumentarista szemszögből minősíthetetlen. Javasolnám nekik, hogy mielőtt egy újabb vállalkozásba fognának, gondolják át, mit jelent a dokumentumfilm fogalma. Tényeket kellene idézni (akár filmfelvételek, akár iratok bemutatásával), szakértőket kellene megszólaltatni. Attól, hogy kerekítenek a téma köré egy fikciós valamit, ami ráadásul elveszi a játékidő zömét, a film nem lesz dokumentumfilm, sőt. Kicsit se füle, se farka alkotás lett ez, ami "dokumentumfilmként" méltatlan a témához, illetve a két budapesti világkiállítás jelentőségéhez.

dokumentum

A második világháború borzalmai az egész társadalmat, és a teljes gazdaságot romba döntötték. Az épített mellett a természeti kincsek is mérhetetlen károkat szenvedtek. Az... több»

Rendező: Illés László
1