2022.01.17 09:40 Kóborló Olvasottság: 124x
1

Vérfarkas kontra Vámpír

Hol van már az a színvonal, amit eme széria első része (1981) volt képes nyújtani a horrorrajongóinak? Röviden, nagyon messze. Kevés olyan horrorszériát tudok említeni, ami ennyi részen keresztül képes volt úgy fennmaradni, hogy csak az első rész képviselt minőséget, avagy értéket. Tíz évre az első rész bemutatása után, immáron hatodik alkalommal reménykedhettek a horror szeretői abban, hogy az éppen soron következő Üvöltés rész nem lesz annyira rossz, és talán visszatalál arra az útra, amit annyira szerettünk az első résznél. Jómagam már régen feladtam ezt a reményt, és csak abban reménykedtem a hatodik Üvöltés-filmnél, hogy nem lesz rosszabb, mint amit ezeddig láttam. Nos, ha így közelítjük meg, az Üvöltés 6. - A korcsok részét, akkor azt kell hogy írjam, legalább részben teljesült az elvárásom a filmmel kapcsolatban. Merthogy talán az öt folytatás közül eme rész volt az, ami nem sikerült borzasztóra.

Eme széria büszkélkedhet azzal a nem túl hízelgő titulussal, hogy hiába az elkészült hat rész, annyira kevés átfedés található két rész közt, hogy teljesen mindegy, hogy a nézője milyen sorrendben tekinti meg a folytatásait. A másik olyan, szintén nem túl dicső tulajdonsága eme folytatásoknak, hogy elképesztően gyenge forgatókönyveket készítettek hozzájuk. Feszültséget és horrorelemekkel bővelkedő történeteket már-már nem is tartalmaztak, nemhiába több folytatása a szériának is már a komédiába hajlott, de sajnos még a humorfaktor sem igazán működött bennük. Persze mondhatnánk a szériára azt is, hogy csak az első rész gazdálkodhatott nagyobbnak mondható gyártási költségvetésből, vagy azt, hogy csupán az első résznél dolgoztak minőségi stábtagok, de ezek csak mentegetőzések lennének, hisz kis költségvetésből is lehetséges jó horrorfilmet összehozni. Az Üvöltés 6-ik része szintén kis költségvetésből készült, és ez a rész is egyből videókazettára érkezett, mozis bemutatása szóba sem jöhetett. Pedig mint említettem, ez a rész legalább nem lett annyira szörnyű, mint pár előtte készült része.

Kezdeném a történetével, ami igaz, egyáltalán nem túl eredeti, de a maga hibái ellenére még bőven kedvelhető. A főszereplőt alakító Brendan Hughes színész egész jól hozta a karakterét. Színészek terén még érdemes megemlíteni a film főgonoszát alakító Bruce Payne színészt, akit kimondottan kedvelek, amikor negatív karaktereket játszhat el, de itt sajnos sok esetben éreztem az alakítását inkább ripacskodónak, mint minőséginek. A többi karakter sajnos töltelék csupán, így a színészi alakításukat is ehhez kell mérni. Technikai kivitelezések a filmben: na, ott azért már voltak kisebb-nagyobb gondok, fogalmazhatunk úgy is, hogy a kis költségvetés itt látszódik meg igazán. Bár még e téren is azt kell hogy írjam, hogy pár folytatást még így is képes volt e téren lekörözni.

Összegezve: sajnos itt is egy gyenge filmet kapunk, de legalább voltak értékelhető pillanatai eme folytatásnak. Nagy kár, hogy eme értékelhető pillanatokat nem voltak képesek legalább minimális feszültséggel megtölteni.

dráma | horror | vígjáték

Nyári uborkaszezon idején előbb egy fiatalember, majd egy vándorcirkusz érkezik Canton Bluff álmos kisvárosába. Egy fiatalember besegít a helyi templom renoválásában, ám... több»

1