Filmbarbár   2022.07.04 18:42   olvasottság: <100x
2

Az élet néha sokkal jobb forgatókönyvíró, mint a legzseniálisabb történetmesélő. Ennek a közhelyes gondolatnak az igazolására jó példával szolgálhat ez a dokumentumfilm, amely meg tudja ragadni a természettel szinte összefonódva élő emberek jó értelemben vett egyszerűségét.

A fehér szarvas kissé elégikusan, szomorkásan, mégsem pesszimista módon beszél azokról az evenkikről, akik a modern világgal dacolva megpróbálják átmenteni az utókornak az őseik örökségét, és nomádként élnek. A film keresetlen egyszerűséggel mutatja be egy idős evenki férfi, a lánya, a veje és az unokái tajgában töltött mindennapjait, azt az életmódot, amelyet a "civilizált" ember a természettől eltávolodva már régen elfelejtett.

A számunkra már elviselhetetlen hidegben, a "civilizációtól" viszonylag távol élő, minden komfortot nélkülöző család tagjai nem panaszkodnak, noha finoman fogalmazva sem egyszerű a sorsuk. Ilyenkor talán nekünk is van alkalmunk átgondolni, milyen sokszor nyafogunk olyan dolgok miatt, mint hogy mennyit késik a vonat, vagy hogy már megint az ismétléseket nézhetjük a tévében. Ők a maguk egyszerűségével ebben a nehéz világban is megtalálják az örömforrásokat. A gyerekek is hihetetlenül tudnak örülni a fából összetákolt játékoknak is.

Persze, a film azt sem hallgatja el, hogy a fiatalabb nemzedék tagjaira már hat a "civilizáció", ők részben már eltávolodtak a nomád világtól, s bizony kérdéses, hogy van-e hosszabb távon jövője ennek az életmódnak. A történetből jól kiviláglik, hogy már az idősebbek is jórészt csak oroszul beszélnek, a falusi gyerekek táncos fellépésének pedig már semmi köze sincs az evenki hagyományokhoz, így a film segítségével tanúi lehetünk egy ősi kultúra lassú elhalásának. A főszereplő idős bácsi és családja azonban még legalább a nomadizáló életmódot megpróbálják fenntartani, amíg lehet, s a kicsit nosztalgikus, melankolikus hangvételű film mementójává válik ennek a küzdelemnek.

A fehér szarvas nem egy közönséges természetfilm, hiszen tele van érzelmekkel, ezért is érinti meg a néző lelkét. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az alkotást, sokat tanulhatunk belőle. Számomra az utóbbi hónapok egyik legnagyobb, legszebb filmélménye lett, s örülök, hogy rátaláltam a tévében.

2