Valamikor gyerekként láttam ezt a filmet a tévében, és a minap ismét elővettem, mert úgy emlékeztem, hogy jó volt. Sajnos tévedtem, a másodszori megnézés után úgy látom, hogy ez Fufu egyik gyengébb munkája, viszonylag sok hibával. A történet - amint arra a főcím végén az alkotók is utalnak - Victor Hugo egyik drámájának (Ruy Blas, illetve Magyarországon ismertebb címmel A királyasszony lovagja) kvázi paródiája, csak itt a "cselszövő" kap központi szerepet. És ki más alakíthatná a ravasz, gonoszkodó Salluste-öt, mint Louis de Funés? Ezzel azonban nagyjából ki is merítettük a film érdemeit, mert hogy túl sok egyéb jóról nem lehet beszámolni.
Az alkotók túlságosan is Funésre hegyezték ki ezt a filmet, gyakorlatilag ő viszi el a hátán az egész sztorit, míg a többi szereplő mintha ott sem lenne, némelyik színész szinte csak téblábol a szerepében, mintha ő maga sem értené, mi is a feladata. Olyan rutinos színészek, mint Eduardo Fajardo vagy Alberto de Mendoza sem tűnnek ki a "szürke tömegből", a később pornósztárrá avanzsált (vagy süllyedt, kinek hogy tetszik) Karin Schubert pedig egyenesen katasztrofális a királyné szerepében. Alulírt, jellegtelen figurák támolyognak jobbra-balra az agyonbonyolított cselekmény útvesztőjében, még talán Blaze lehetne a film egyetlen valamirevaló alakja, viszont eléggé öreg egy szolgához képest, mint ahogy Don Salluste is túlkorosnak bizonyul. Ez persze valószínűleg szándékos húzás volt az alkotók részéről, hiszen eredetileg Bourvil játszotta volna az inast, de az ő váratlan halálát követően valaki másra kellett bízni ezt a feladatot.
Hogy végül miért Yves Montand lett a befutó, nem tudom, viszont ezzel talán egy újabb katasztrofális döntés született, Montand-hoz ugyanis szerintem nem nagyon illik ez a figura. A film másik tragikus vétsége az lehet, hogy kevéssé szellemes, leginkább csak Funés ezerszer látott grimaszait élvezheti a néző, míg elmaradnak az elmés párbeszédek, szópárbajok, noha például Salluste és Blaze esetében kísérleteztek ezzel az alkotók. A történet közepéig nagyjából tempósan halad előre a cselekmény, azonban Salluste száműzése után elég sok fölösleges sallang kerül előtérbe, és a helyzetkomikum fokozása érdekében számos értelmetlen és/vagy időhúzó jelenetnek is tanúi lehetünk (például a tortamérgezést követő káosz vagy a királyi palota kertjében lejátszódó események)
Sajátos egyveleg jött itt létre, az irodalmi paródiától a szatírán át a kosztümös kalandfilmek karikatúrájáig sok mindent belecsempésztek a művészek a történetbe, s ezt az eklektikusságot Michel Polnareff zenéje is megidézi, arról ugyanis inkább asszociálhatnánk egy westernre, mint egy vígjátékra, ettől eltekintve kétségtelenül fülbemászó. Mindez azonban számomra nem tudja feledtetni azt a tényt, hogy a Felszarvazták őfelségét sok sebből vérzik, és hiányzik belőle valami, ami sok más Funés-filmet működőképessé tesz. A filmet újranézve kicsit csalódva állapítottam meg, hogy nem volt olyan jó, mint amilyenre emlékeztem, de egy megtekintést megért, a zenéjét pedig elraktároztam.
