2023.03.04 21:06 Kapszaicin Olvasottság: 463x
0

Csonkolás

Pádraic és Colm barátságának felbomlásával indul a film. Ebbe csöppenünk bele. Ám míg sokan azt nehezményeztük, hogy nincs előzmény, és rögvest a film drámai konfliktusában találjuk magunkat, valamint korrekt lezárás sincs, sokan nem vesszük észre, hogy nem csak Colm keze (ujjai) lett csonkolva az alkotó által, hanem maga a film is. Le lett vágva a film eleje és a vége.

Ez egy csonkolt film, egy csonkolt puzzle, amit úgy rak ki a néző, ahogy szeretne, mert tárgyhoz nem köthető szimbólumok nem elegendőek a film teljes értelmezéséhez. Csonkolt jeleneteket látunk. Nem tudjuk, hogyan halt meg Dominic, nem látjuk, hogy Colm mikor és hogy jött ki az égő házból, sorolhatnám még. Míg többen az ír háborúra asszociálnak, nem mondhatjuk, nem jelenthetjük ki, hogy egy erre hangolt allegóriát látunk.

Csonkolás

Colm színészi játéka ugyan el akarja velünk hitetni, hogy intellektuálisan felsőbbrendű, akinek zeneszerzői küldetéstudata lett hirtelenjében, ám azt sem tudja, hogy mikor komponált pontosan Mozart. A tehetségéről nem kapunk meggyőző bizonyítékot, így ez a szál is próbára teszi a néző értelmezői képességét. A film alkotója szórakozik a nézővel. A csonkolt film alkotója. Pádraicnak pl. nem azért van kutyája helyett szamara, mert ő maga is csacsi. Mély érzésű férfi, aki még azok után is aggódik a barátja depressziója miatt, ahogy az bánt vele. Nem hiszem, hogy ez fogyatékosság lenne. A szamár szimbolikus tartalommal bír. Jézus szamárháton ment be Jeruzsálembe, s míg a Passió filmben adekvát módon szimbolizálja Jézus halálát a szamártetem, mely Júdás árulása miatt következett be, addig itt egy morbid módon alkalmazott szimbólumot látunk, mely arra szolgál, hogy továbbvigye a cselekményt. Undorító. Ez volt az a pont, amikor elegem lett a filmből. McDonagh Colm szájába adja a papnál való gyónás közben, hogy félő, hogy a csacsi halálával romlott el minden. A szamár halálával romlik el minden? Már előtte elromlott a filmben minden. Az ír helyett/mellett a vallásháborúkra is láthatunk ezzel egy utalást, ha a csacsi Jézus testét akarja szimbolizálni, de akkor ez baromi morbid ismét. Sőt, gyakorlatilag a két barát reakcióin keresztül látjuk meg vallásos világunk gyarlóságait, ahol pl. a keresztényi tanítást rögtön s bármikor felülírja egy komoly konfliktus. Jézus szenvedéséhez Júdás árulása járult hozzá. A film végig épít az árulásokra. Dominicot, a gyermeki ártatlanságot elárulta az apja az abuzálással, majd Pádraic nyilvánosan. Colm elárulta a barátságát, mert többre tartotta az elképzelt sikert. Az árulások révén jön létre a szereplők passiója. Nekem nem tetszett ez a film. Elmaradt a korábbi McDonagh-filmekhez képest.

dráma | vígjáték

Pádraic és Colm Írország partjaitól nyugatra eső kis elzárt szigeten élnek. A két férfi hosszú évek óta szoros barátságot ápol, ám kapcsolatuk most zátonyra fut, miután... több»

0