Profi rapper, aki mellesleg juhász

2023.03.15 23:17 Kapszaicin Olvasottság: 427x

2

A film története nem egy szokványos párosítást alkalmaz. Éldegél egy szegény juhászlegény egy kis borsodi faluban, aki a saját maga írt rapszövegekkel fejezi ki önmagát és az érzéseit. Ezzel egy új látásmóddal gazdagítja a nézőket az alkotó, hiszen a néphagyomány általában a népdalt, néptáncot és a népies foglalkozásokat társítja egymással. A népmesékben megjelenő alakokról már nem is beszélve. Így a rappelő juhász koncepciója rögtön egy sématöréssel indul a magyar a közönség számára, ami egyben biztosítja a nézőt a klisémentes folytatásról. A forgatókönyv szerencsére nem épített a „legkisebb szegénylegény”-féle népmesei túrára, ahol egy egzisztenciális nehézségekkel küzdő, magányos fiú elindul szerencsét próbálni Budapestre, sok kihíváson keresztüljut, és végül bezsebeli a tehetségéért járó sikert. Ha párhuzamot kellene állítani, akkor a 8 mérföld című filmmel lehetne összehasonlítani. Mondhatnánk, hogy ugyanaz magyarul, de nagy kár lenne egy ilyen leegyszerűsítő összevetésért. Azon kívül, hogy a rap és a megmérettetés, illetve a traumákkal övezett kiúttalanság a közös kapocs a két filmben, mégsem egy Az ember, akit Ovennek hívnak és Az ember, akit Ottónak hívnak fajta közös történettel van dolgunk. Akár Nell, a remetelány (1994) című filmet is felemlegethetnénk, hiszen ott az az alaptörténet, hogy Nell, aki „a vadon gyermeke”, látszólag értelmetlen nyelven beszél, a környezete nehezen veszi észre, hogy ő egy értelmes ember. A kulcs az volt, hogy az édesanyjának az arca agyvérzés következtében lebénult, ezért nem tudta rendesen kiejteni a szavakat, Nell pedig így sajátította el a beszédet édesanyjától. S ugyan ő ki tudta fejezni magát, teljesen épp volt, mégis pszichiátriai megfigyelés alá akarták helyezni. A párhuzam itt a marginalizálódásra, a meg nem értettségre irányul, illetve arra, hogy nem tekintik „normálisnak”.

A magyar filmek palettáján, de akár világviszonylatban is egy kiváló alkotással van dolgunk a Larry esetében. A szociokulturális látleletet kiváló színészek keltik életre a filmben. Ki kell emelni Vilmányi Benett színészi teljesítményét. Pazar stílus, hiteles, meggyőző előadásmód, nem mellesleg egy elképesztő tehetség sziporkázik a vásznon. Egy pillanatra sem érez a néző mesterkéltséget a filmben. Vilmányi Benett annyira élethűen jeleníti meg Larryt, hogy már azt is feltételezhetnénk, hogy ez nem egy szerep, ez tényleg ő. Oscart neki! Ritka öröm ilyen jó magyar filmet nézni.

Larry karaktere kiválóan lett felépítve. A dadogó fiú sem a traumáit nem tudja megosztani, sem baráti kapcsolatokat nem tud kialakítani, egészen addig a pontig, amíg két cigány sráccal el nem megy a bontótelepre autólámpát lopni. Igen, egy olyan marginalizált társadalmi csoportot láthatunk reprezentálva, akiknek nem a prosperitás az elsődleges céljuk, hanem a túlélés, de mégis a hírnév jelenthetne kitörést. Szerencsére nincs romanticizálva a szegénység, nem ez a téma kerül a drámai konfliktus középpontjába, hanem a tehetség és a kiútkereső küzdelem. Adott egy dadogó, fiatal, dühös fiú, aki mindössze a megélhetésért és az apja kedvéért juhászkodik. Minden egyes nap cipeli a keresztjét, míg a vele kapcsolatba kerülő szereplőkön keresztül fel nem ismerjük benne a tehetséget és a súlyosan bántalmazott gyerek történetét. Karaktere azért is speciális, mert marginalizáltságát nemcsak társadalmi és családi helyzete, hanem a néma csoporthoz való tartozás is felerősíti. A nyelv által sokkal inkább láthatóvá tudjuk magunkat tenni, de Larrybe a traumája fagyasztja bele a szót. Larry egy társadalmilag elnémított csoporthoz tartozik, melyből az új barátok emelik ki, akik hasonlóan sok nehézséggel küzdenek. Az élethez szerencse is kell. Szükséges egy támogató környezet, hogy megszűnjön a magány, és előbújhasson a tehetség.

A film végére megfordul a nézői attitűd, és már nem a juhászfiút látjuk Larryben, aki rappeléssel próbálkozik, hanem pont fordítva. Egy profi rappert látunk, aki hosszú utat tett meg azért, hogy mások előtt szerepelni tudjon, a katarzist megkapjuk a szomorú valósággal együtt. Valahogy haza kell jutni.