A skandináv filmgyártás lassan, de azért biztosan kezd bekúszni a világelit szűk körébe, hisz az északról érkezett filmek legtöbbje nem csupán profi külcsínnel és hangulattal van felruházva, de a hamisíthatatlan skandináv életérzés is ott honol mindegyik mozgóképes jelenetei mögött.
Az Éjsötét játszma című alkotás azonban jóval több szempontból is egyedinek minősíthető, hisz a már „megszokott” krimielemek helyett sokkal inkább a gengszterfilmek zsánerelemeiből építkezik, az összkép pedig leginkább egy nagyon divatos hollywoodi történetre emlékezteti a nézőt. Annak persze minden pozitív és negatív velejárójával.
Stebbi (Þór Kristjánsson) egy átbulizott éjszaka során óriási galibába kerül: illuminált állapotban hatalmas verekedésbe keveredik, amely miatt nem csupán egy éjszakát kell a zárkában töltenie, de igen komoly pénzbüntetésre és esetleges letöltendő börtönbüntetésre is számíthat.
Látszólagos mázlijára összefut egykori barátjával, Tótival (Jóhannes Haukur Jóhannesson), aki egy szívességért cserébe egy kifejezetten profi ügyvéd segítségét ajánlja a gondban lévő férfinak. Stebbi azonban nem is sejti, hogy a szívesség végrehajtásával az izlandi drogalvilág sötét kötelékeibe kerül.
Ahogyan azt a felvezetőben is említettem, az Éjsötét játszma a mostanság igen cool gengszterpanelekből építkezik: drogok, nők, szex, ital, sportkocsik, lassított jelenetek és állandó (kissé unalmas) narráció.
Oskar Thor Axelsson elkövethette volna azt az egyértelmű hibát, hogy a meglévő receptet követi, azonban az izlandi elsőfilmes direktor és a forgatókönyvet jegyző Stefán Máni megpróbált tovább gondolkozni az egyszerű sablonokon, ezzel megalkotva egy kvázi felemelkedés-történetet.
A gond azonban pont a történet ezen részén rejlik: a karakterek ugyan kidolgozottak, és az egymáshoz való viszonyuk is szépen van felrajzolva, de a történet alakulása az elég erős izgalmak ellenére is kusza és kiszámíthatatlan, a szó rosszabbik értelmében.
Hiszen a cselekmény utolsó 25-30 percében szerintem nagyon sok eseményt próbáltak belesűríteni, így egyik fordulat vagy történeti elem sem tud túl nagy súllyal rendelkezni.
Ebből adódóan az Éjsötét játszma csak egy megfelelően jó alkotás lett, amely végig pattogósan feszes tempót diktál, fenntartja a feszültséget és próbálja szép lassacskán adagolni a történetet, azonban egy bizonyos ponton félresiklik a cselekmény, és a történet megszűnikz addigi fényében pompázni.
Számomra az igazán fájó dolog csupán az, hogy az alapanyagok tényleg adottak voltak egy már-már tökéletes gengszterfilm megalkotásához – a színészek egész végig meggyőzőek, az izlandi zenék szépen festik meg a hangulatot, az északi táj atmoszférája pedig valóban egészen zseniális.
Azonban egy apró puzzle-darab mégis hiányzik a kirakósból, és ebből adódóan a film nem tud igazán maradandó vagy meghatározó élménnyé válni, csupán egy jó adag koromfekete gengszterorgia, amely a stílus rajongóit valószínűleg bősz és irtó hangos tapsolásra készteti majd, azonban a valódi filmélményre vágyók tetemes hiányérzettel állnak majd fel a képernyők elől, és ezen még a valóban ténylegesen elegáns befejezés sem sokat segít.
Ha Oskar Thor Axelsson és Stefán Máni rutinosabb filmes duót alkotna, valószínűleg a film ténylegesen nem csúszott volna el egy ilyen méretes banánhéjon, ugyanakkor akik egy kis új ízre vágynak a gengszterfilmek tengerében, azok mindenképp tegyenek az alkotással egy próbát, mert megéri.
Kedvenc fotelemből pedig nincs kedvem felállni sem.
53 Éjsötét játszma (2012)
Egy véletlen találkozás után egy gyerekkori cimborával a céltalan egyetemista Stebbi - hogy ki tudja fizetni adóságait - váratlanul az izlandi drogkereskedők világában találja... több»
