Nincs Meg!

2023.08.16 16:59 Artemisia Olvasottság: 741x

12

A nyár nagy dobásai (Indiana Jones és a sors tárcsája, Mission: Impossible – Leszámolás, Barbenheimer) után az uborkaszezonban beúszott a mozikba a 2018-ban a pénztáraknál egész jól teljesítő Meg – Az őscápa folytatása. Az előző film a maga sekélyes módján még szórakoztató volt, a Zs kategóriás szörnyfilmek sablonelemeivel, vérengző Megalodonokkal, valamint a mémgyanúsan kemény Jason Stathammel. Az a film tudta, hogy mit akar, és nem is akart több lenni egy agykikapcsolós szörnyfilmnél, ami elsősorban a trashre szomjazók igényeire lett szabva.

A Meg 2. – Az árok esetében is van trash bőven, erre igazán nem lehet panasz, viszont egyáltalán nem tudja, hogy mi akar lenni. A kezdő jelenetben az őskorba csöppenünk, ahol a Jurassic Park apró dínóira (Compsognathus) hajazó dínókat látunk, akik egy T-rex elől a tengerbe menekülnek. Majd egy látványos koppintással újraforgatják a Jurassic Park ikonikus jelentét, csak épp Mosasaurus helyett egy Megalodon kapja be a T-rexet. Ezután a jelenben találjuk magunkat, ahol Jonas Taylor épp az óceánba radioaktív hulladékot lerakó rosszfiúkat leckéztet meg „kopasz Greta Thunberg”-ként, majd az első részből visszatérő Meiying milliárod nagybátyjánál és Jonas barátjánál, Csjumingnál egy idomított, Haiqi névre hallgató Meggel találkozhatunk (diszkrét Jurassic World áthallás), aki megszökik a Megalodon méretű vízcserélőn keresztül. Csjuming, Jonas és néhány barátjuk tengeralattjárós kiruccanást tesznek a Mariana-árokba, ahol felfedeznek egy illegális bányászati telepet, a tengeralattjárójuk pedig meghibásodik, így az árokban ragadnak, ahol a fogyó oxigén mellett kell felvenniük a harcot az ökoterrorista rosszarcokkal. És majd 1 óra hosszan egy kesze-kusza, bugyuta akciózást láthatunk az árokban, a Megek pedig nem sok vizet zavarnak. Az unalmas és meglehetősen bután megírt blokk után feljutunk a felszínre, és mintha a készítők csak most kaptak volna észbe, hogy tulajdonképpen egy cápás filmet akartak készíteni, sebtében egy „Bulisziget” nevű helyre vezénylik mind a 3 Meget, ahol a világ legunszimpatikusabb emberei buliznak éppen. Innentől egy, trash mértékkel mérve még működő 30-40 perc következik, ahol van minden, ami kell egy trash filmbe: épületeket, hidakat, járműveket és embereket egyaránt felfaló óriáscápák, akiket ellenben Statham egy szál szőlőkaróval is helyre tud tenni, sőt akár lábbal is visszatart egy Megaladont... Erőltetetten visszarántják a kezdő snittben látható kutyaszerű ősgyíkokat, akikkel a Jurassic Park másik ikonikus jelenetét – amikor a Dilophosaurus az autóban végez Nedry-vel – is újraforgatják, csak most helikopterben.

Hősködésben nem marad el Statham mögött a kínai sztár, Wu Jing sem (akit nyilván a hatalmas kínai piac kedvéért szerződtettek a filmbe), aki egy törött lapáttal vagy egy benzincsővel intézi el azokat a gyíkokat, akiket a rosszfiúk gépfegyverekkel sem tudtak.

A pontot az i-re pedig a semmiből előrántott óriáspolip teszi fel, amivel simán megidézik az Asylum stúdió legnagyobb „sikerét”, a Gyilkos cápa vs. Óriáspolipot...

A Meg 2. tehát egy hatalmas katyvasz lett, a sztorija csapongó és követhetetlen, a dialógusai fizikai fájdalmak okozására is alkalmasak, a Megek háttérbe szorulnak, karakterábrázolásról nem nagyon lehet beszélni, mert a legtöbb szereplőnek még a neve sem marad meg a film végére, a színészi alakítás kifejezés valószínűleg nem is szerepel a készítők szótárában, a trash faktort a csúcsra járatja, Jason Statham pedig gyakorlatilag az új Chuck Norrisszá avanzsálódott, annyira röhejes helyzetekből jön ki sértetlenül.

Az utolsó fél órában kacérkodik azzal, hogy megkapja az „annyira rossz, hogy már jó” titulust, de az első egy óra annyira unalmas és semmilyen, hogy még ez sem érvényes rá, és néhány hét múlva amúgy sem fog rá emlékezni senki. Ennek az ároknak valóban a süllyesztő mélyén a helye.