Nagyon másra számítottam, amit kaptam ettől a filmtől. Első gondolatom az volt, mikor megnéztem, hogy hát ez meg mi volt most – megtörtént-e vagy sem valójában –, mármint, hogy a főhősünk esetleg álmodta ezt, vagy mint egy képzelgés – miután elbújt a szekrényben elképzelte, hogy akár ez is történhetne. Számomra ez inkább elég thrilleresre sikeredett, mert őszintén egy-két jelenetnél a hideg futkosott a hátamon, mikor elképzeltem azt, hogy akár ez valóságos is lehet. Megbújni a szekrényben, mint kezdetben, akár egy betörő, de aztán annál sokkal több, egy szellem, aki aztán végül annyira beleavatkozik mások életébe, hogy gyilkolásra is képes legyen – de miért is? Mert Damián éppen most olyan életszakaszba került, hogy elvesztve a több évtizedes munkáját, azt se tudja, mihez kezdjen magával – meg amúgy is mindegy, gondolja aztán –, mert miután napok óta senki nem keresi, arra gondol, hogy igazából senkinek nem is számít.
Ezek után érzelmileg elkezd ragaszkodni valakihez, a szintén elveszett lelkű Luciához, akinek pont ugyanúgy hiányzik az a bizonyos lelki társ az életéből, mint Damiánnak. Hogyan lehetne valakihez úgy ragaszkodni, hogy csak elképzelem? Nonszensz az egész, és ettől a film átvált valami ijesztő groteszkbe. Nem is tudom, miért, de nekem Franz Kafka: Az átváltozás című könyve jutott eszembe hirtelen a film nézése közben, amit ráadásul körülbelül 20 éve olvastam utoljára – de minden mozzanata beugrott, melyben ugye főhősünk egy bogárrá átváltozva ébred –, a karakter hasonlóan itt is beteges képzelgéseit láthatjuk csupán valószínűleg, mely hol a cselekményt ábrázolja, hol pedig a szereplő általi képzelt riportot. Mert a szereplő elgondolása alapján – ha ez mind megtörtént volna, akkor ebből biztos tv szenzáció lenne – és mindenki erről beszélne.
Nem... valójában valószínűbb az, hogy menne a börtönbe – de ez lényegtelen. Szóval ezt a filmet az tudja csak igazán érteni, aki szintén képes egészen mélyre lemenni érzelmileg, mint ahogy elképzelte az író és a rendező is – az elképzelés még nem is volt rossz, de végül rájöttek ők is, hogy ebből a történetből sehogy se lehet rendesen kijönni –, végül ezért kapta azt a lezárást, hogy csak úgy lehet vége, ha a két lélek végül találkozik – pontosabban csak az egyikük képzeletében –, hiszen a találkozás önmagában is csak egy képzelet volt. Akkor már lehet érteni Fede halálát is – bár nem derült ki, hogy végül is meghalt-e, de a hangsúly ott azon volt, hogy a karma mindig visszavág neked. Viszont meg kell fordítani eme fenti gondolatmenetet, mert ez valójában nem Damián képzelgése volt, hanem Luciáé... Ha a filmet úgy nézzük egyszer végig, hogy arra gondolunk, Damián valójában ott sincs, csak egy képzelet, Lucia fantáziája arról, hogy kire is vágyik épp; ez testesül meg abban, hogy Damián elmosogat, megvédi a lányukat, meghallgatja őt – többször is volt utalás benne, hogy Lucia gyógyszereket szed, mert depressziós, és maga alatt van. Tehát itt a kulcs a film megértéséhez, így összeáll minden, és értelmet nyer az egész történet.
Tény, hogy voltak benne jó ábrázolási jelenetek – például, hogy a film első felében nem mutatták direkt a többi szereplő arcát, egészen addig amíg Damián se látta őket, csak hallotta. De ettől még nekem így összességében túl kevés és középszerű volt.
68 Idegen a szekrényben (2022)
Damián (Paco León) hirtelen elveszíti két évtizedes munkáját. Az elbocsátás hírére dühében kiviharzik, és az első eldugott helyen, ahová eljut, a világ elől elvonulva keres... több»
Szereplők: Àlex Brendemühl, Paco León, Susana Abaitua, Leonor Watling, Juan Diego Botto
