2024.04.26 21:17 Kóborló Olvasottság: <100x
0

Legyünk barátok?

Úgy gondoltam, mielőtt a hétvégén újra összeülök a barátaimmal, a lassan már rendszeressé váló havi trash-napra, keresek magamnak valami jónak tűnő horrorfilmet. Mindenképp valami olyan horrorfilmet kerestem, amiről még semmit sem halottam, avagy olvastam, és így került a látómezőmbe Jacob Chase rendező 2020-as Come Play című filmje (ami a rendezőnek a 2017-ben elkészített Larry című rövidfilmjének az egész estés változata). Lássuk hát, hogy mit is tartogatott a Larry (avagy inkább a Come Play) című film!

Talán kissé kockázatos a mai világban úgy filmet választani magunknak, hogy semmit nem tudunk előjáróban az adott produkcióról, de a film előzetese után, illetve az aránylag talán közepesnél kicsivel jobbra pontozott értékei miatt gondoltam, teszek jelen filmünkkel egy próbát, és hát az kell hogy írjam, hogy egyáltalán nem bántam meg ama döntésemet, hogy ennél a filmnél maradtam. Merthogy egy egészen kellemes élménnyel gazdagodtam jelen filmünk esetében!

Legyünk barátok?

Maga a film forgatókönyve (amelyet akárcsak mint a rendezést, Jacob Chase-nek köszönhetünk), egyáltalán nem sikeredett rosszra. Miután megnéztem a filmet, azt kell hogy írjam, hogy nem ez a filmes történet lesz az, amellyel versenybe szállhatnak a készítők a legeredetibb horrorfilmes forgatókönyvek versenyében, de a jól megszokott kliséi ellenére mégis működőképes volt a története szinte az egész film játékideje alatt. Ahogy haladtam előre a film játékidejében, úgy fedeztem fel egyre több hasonlóságot egy korábban már látott, és számomra igencsak nagyra tartott horrorfilmmel, mégpedig a 2014-es A Babadookkal, amit azért valljunk be, egyáltalán nem egy rossz ajánlólevél jelen filmünk esetében. Persze egyáltalán nem nevezném hibátlannak a Jacob Chase által készített forgatókönyvet, hisz a filmbéli negatív (de valóban negatív?) lényünk karakterének a mibenléte kissé erőltetettnek hatott, és a megjelenésére adott magyarázat is elég felszínesre sikeredet, de azt nem vitatom el tőle, hogy legalább ötletesre sikeredett. Viszont azt azonnal kiemelném a film történetének a pozitívumai közt, hogy végre nem egy olyan entitással lesz dolgunk, amely csak egy adott filmbéli személy előtt mutatkozik meg a film játékidejének szinte a végéig, hanem ezúttal egyáltalán nem kell várnunk erre oly sokat, mint a legtöbb hasonszőrű alkotásnál, és ezt kimondottan pozitívan fogadtam. Továbbá az is tetszett a történetében, ahogy megpróbálták a film misztikumfaktorát aránylag egészen magasan tartani, szinte a teljes játékideje alatt.

Műfajilag egészen sok rétegből építkezik jelen filmünk, hisz a misztikus jellegét már fentebb említettem, a horror avagy thrilleres hatását egy-két jól kivitelezett (ráadásul mindezek egészen ötletesre sikeredtek) ijesztés szolgáltatta, ráadásul a filmbéli Larry névre hallgató entitás is egészen érdekes lett. Az viszont már egy másik dolog, hogy eme lény kivitelezése azért nem lett annyira jól összerakva. Mindezen fentebb megemlített műfajokhoz pedig adjunk még hozzá egy csipetnyi drámai töltetett (ami leginkább a filmvégi csavarra lett kihegyezve), és akkor úgy nagyjából már meg is kapjunk a filmben alkalmazott összes műfaji jellegyet, ami ráadásul aránylag egészen jól muzsikált az én szememben.

Egy efféle történettel dolgozó film esetében szinte elengedhetetlen tényező, hogy jól megírt karaktereket alkalmazzanak benne. Na ezzel azért akadt már némi gondom, merthogy úgy igazán, talán csak egy jól megírt karakterrel találkoztam a filmben, mégpedig a történet főszerepét magáénak tudó, autista kisfiút alakító (Azhy Robertson) színész karaktere lett jól megalkotva e téren, és sajnos a többi karakterre nem összpontosítottak elegendő figyelmet.

Mindent egybevéve a Larry (avagy a Come Play) számomra egy tisztességesen összerakott misztikus thriller lett, egy csipetnyi horrorral és egy csipetnyi drámával fűszerezve, amire adnék is négy csillagot.

61 Larry  (2020)

dráma | horror | misztikus | thriller

Az azonos című, 2017-es rövidfilm filmváltozata egy Larry nevű szörnyeteg történetét meséli el, aki mobil eszközökön keresztül nyilvánul meg. több»

0