Kiváló sorozat azok számára, akik a sorok mögé látnak. Dobálózhatnánk Zimbardo A kísérlet c. filmjével is (mint tudjuk, nem volt befolyásolástól mentes ez a „kísérlet”), de nem egészen hasonlítható össze ezzel a történettel, azonban vannak áthallások benne. Adott egy épület, ahova különböző sorsú, ám szegénységgel, kiégéssel azonosan küzdő szerencsétlenek önszántukból beköltöznek.
In medias res, egy megható és a figyelmet lebilincselő belső monológgal kezdődik az első epizód. Egy fiatal fiú sorsának kiúttalanságát öngyilkossággal kívánja lezárni. Ám a belső monológ közben meghallja az őt üldöző uzsorásokat is, akik épp egy lakás ajtaján dörömbölnek. Kölcsönösen észreveszik egymást, így a fiú menekül, és belefut egy filmforgatásba. Szépen átsétál rajta, miközben a monológ folytatódik, és végül egy hagyományos visszatekintést kapunk az öngyilkosság előtti életéről, majd a film végül visszakanyarodik a monológ kezdeti képéhez, a hídhoz, ahonnan a fiú le akart ugrani. Zseniális megoldás. A filmet áthatja a kreativitás, ötletes megvalósításokkal van teletűzdelve, ettől marad élvezhető az egyébként egyre inkább kínzó brutalitásba forduló sorozat. Az egész egy társadalomkritikai mű, melyben megjelenik a tér, hatalom, státusz és identitás viszonyrendszere. Egy legalább 10 oldalnyi elemzést lehetne írni erről a sorozatról. Interdiszciplináris alkotás. A pszichológia, szociológia, társadalomelmélet tudományelemeiből csemegézhetünk, miközben fokozatosan ráismerünk az alkotói szándékra. És hogy is valósítják meg mindezt? Az öngyilkosság pillanata előtt a fiú kap egy sms-t egy ismeretlen számról, hogy szívesen megvennék az életének azt az idejét, amiről lemondott. Na ez is mekkora már! Kap egy 1 000 000 vonról szóló ajánlatot, csak be kell szállnia az éppen érkező autóba. Annyira jó a színészi játék, hogy ezen alapjában fenn is akadhatnánk, mert mégis ki fog beszállni egy idegen autóba. De az életét erőszakkal véget vetni kívánó jelölt mégis mit kockáztat ezzel? A story hihető. Ráadásul egy limuzin áll meg mellette, aminek automatán kinyílik az ajtaja. A láthatatlan hatalom eszköze maga a limuzin, mely azzal a vagyonnal rendelkezik, amit valójában mi is érzékelünk nap mint nap. Van a hatalomnak egy láthatatlan arca, amely felosztja az embereket kasztokra, és az automatán kinyíló kocsiajtó a szerencsés kiválasztott attitűdöt hordozza magában. Majd a limuzin elviszi egy nagy épülethez, ami elé vörös szőnyeg van vetítve. Rá fogunk jönni, hogy ez mennyire metaforikus. És aztán besétál a pokol kapuján, nincs bent senki, még személyzet sem, játékelméletre épül a forgatókönyv. Választani kell egy számot, kiderül, hogy az az emelet sorszáma. Az emelet pedig majd a társadalmi osztályt fogja szimbolizálni. Nem lövök le mindent. Egy biztos, ez a film mélyrehatóan ábrázolja és új meglátásba helyezi az ember személyiségét, a csoportdinamikát és ezen keresztül építi fel metaforikusan a társadalmat is, annak minden ismérvével együtt. Külön elgondolkodtató a szadista nő művész hajlama. Ahol a művészeti tevékenységről is kapunk egy kritikus meglátást. Elképesztően eredeti elgondolás.
Hogy mi történik az épületben? Ehhez meg kell nézni a sorozatot.
