Farkasember a nővérem

2025.01.07 14:27 Kóborló Olvasottság: <100x

1

Mindig is fontosnak tartottam egy film esetében azt, hogy ha már a történetében nem tud igazán maradandót alkotni, akkor valami plusszal próbáljanak meg a készítői előállni, ami emlékezetessé tudja majd tenni az adott produkciót. Nos hát, a Farkasvér című John Fawcett által rendezett film pont ebbe a kategóriába esett nálam. Mert hát maga a film történetére ha nem is írnám azt, hogy egy tipikus farkasemberes horror lenne (még úgy se, hogy azért jó pár alkotóelemével azért már találkozhattunk eme témakörrel foglalkozó alkotásokban), ugyanis a készítői bátorkodtak mindezen dolgokat egy kicsit máshogy megközelíti, és ez mindenképp dicséretet érdemel. Na de nézzük hát, hogy milyen is lett a Fakasvér című film!

Ismételten egy olyan filmről írók, amit jó pár évvel ezelőtt már láttam, és hát ha maga a történetére nem is emlékeztem már kristálytisztán, de egy tucatnyi pozitívumára igen, és nagyon is kíváncsi voltam arra, hogy eme pozitívumai még most is ugyanolyan hatással lesznek-e majd rám. Nézzük hát, hogy mik is voltak eme pozitívumai a filmnek.

Az első dolog, ami nagyon is megmaradt az emlékeimben a Farkasvérről, hogy elég sajátos hangulattal rendelkezett. Sokan talán egyfajta sötét atmoszférájúnak aposztrofálnák eme filmet, számomra viszont inkább a komor szó ugrana be elsőként eme film hangulatáról. Sokan talán a filmbéli testvérpár alakításaik miatt érezték jelen filmünk hangulatvilágát sötétnek (ami érthető is, hisz valljuk be, egyáltalán nem a legszokványosabban tengetik a kamaszkorukat, továbbá igencsak különcöknek is számítanak a környezetükben), de engem sokkal inkább a filmben látható képi világ és sok esetben a történet helyszínéül szolgáló kisváros szolgáltatta azt a bizonyos komor és reményvesztett érzetet, ami annyira emlékezetessé tette eme produkciót az én szememben. Továbbá talán még az a fajta lázadás a filmbéli testvérpártól, ami így is, úgy is bekövetkezik minden tinédzsernél, mégpedig a felnőtté válás. Szerencsére azért film forgatókönyvírója, Karen Walton kimondottan jól tudta keverni a különféle történetszálakat, hisz szinte mindvégig képes volt megtartani kisebb-nagyobb mértékben a testvéri szeretet érzetét a sztoriban, de persze arról sem felejtkezett el, hogy azért a horrorelemeket is felfedezhessük majd a filmben. És ha már a horrorelemeknél tartok, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a film rendezője, John Fawcett kimondottan próbált CGI technika nélkül dolgozni, és szinte mindent bábokkal, különféle protézisekkel és maszkokkal oldott meg (azt persze mindenki döntse el maga, hogy mindez a film látványvilágának az előnyére, avagy hátrányára vált), de szerintem inkább pozitívuma volt ez az adott filmnek.

Persze mindez szép és jó, de ne feledjük, hogy a film igazi sava-borsát a történet testvérpárát alakító két színészen múlott, vagyis Emily Perkins és Katharine Isabelle színészeken. Szerencsére mindkét színésznőnk jól hozta a filmben megformált karakterét, viszont jómagam kevésbé éreztem a kémiát a két karakter közt (ami viszont nagyon is lényeges lett volna), emiatt pedig egyes drámai jelenetek nem lettek számomra annyira hatásosak. Továbbá a zeneszerző Mike Shieldsnek sem sikerült valami igazán emlékezetes zenei betéteket összehoznia ez esetben.

Na de ne feledjük, hogy a Farkasvér című film leginkább horrorfilmként akart funkcionálni, és hát e téren, ha nem is hibátlanul, de azért sikerrel vette az akadályt. A véres jeleneteiről egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy vérszegényekre sikeredtek volna. Továbbá bőven találhatunk feszültséget és izgalmakat is a kész filmben, de számomra mégse sikeredett eléggé félelmetesé tenni eme történetet, de még így is négy csillagra értékelném a látottakat.