Pedro Almodóvar első angol nyelvű filmje egy lassú melodráma, mely Sigrid Nunez Egy életen át című, különleges regénye alapján készült. Almodóvar életművét végigkísérik a tabudöntögető témák, a női sorsok, a drámai élethelyzetekre adott reakciók és lelki folyamatok elemzése. A szomszéd szoba csendes merengés az élet értelméről, az eutanáziáról, a halál elfogadásáról, az egyén döntési szabadságáról és autonómiájának igényéről. Az elemi hatásra, amit kivált azonban a teljes almodóvari életmű ismeretében sem lehet eléggé felkészülni.
A történet középpontjában két barátnő, Martha és Ingrid (Tilda Swinton és Julianne Moore) áll, akik évtizedekkel korábban elsodródtak egymás mellől. Mikor újra találkoznak, Martha már súlyos beteg: 3. stádiumú méhnyakrákkal küzd, de egy kísérleti gyógyterápián vesz részt, amihez orvosai nagy reményeket fűznek. A két egykori barátnő feleleveníti régi barátságát, és nagy vonalakban megismerjük élettörténetüket és személyiségük alapköveit. Ingrid sikeres írónő, aki szereti megélni az életet, értékeli annak apró örömeit, a halál és az elmúlás gondolata pedig félelemmel tölti el. Martha elhivatott haditudósító, aki gyorsan és szenvedélyesen élt, noha életformáját a tinédzserként világra hozott lányával való kapcsolata sínylette meg. Miközben visszaemlékeznek korai életükre, fiatalkori hibáikra, régi szerelmeikre és irodalomról, moziról, művészetekről beszélgetnek, Martha aggasztó hírt kap: a kísérleti terápia nem vált be, áttétek képződtek a májában és a csontjaiban. A gyógyulásra immár semmi esélye, hónapjai, legfeljebb 1 éve lehet hátra...
A lesújtó hír ellenére Martha egy objektívebb nézőpontból kezdi szemlélni a jövőjét. Nem akar a rák okozta elviselhetetlen fájdalmak között, méltóságától megfosztva meghalni. Jobb szeretne saját maga dönteni halála mikéntjéről, megőrizve emberi méltóságát. Fájdalmas döntést hoz tehát: a dark webről beszerzett, illegális eutanázia-tablettával fogja magát a halálba segíteni, még mielőtt állapota puszta létezéssé redukálódna.
1 hónapra kibérel egy elzárt, természetközeli luxusvillát egy New York melletti erdőségben, ahol élete befejező részét szeretné leélni, és megkéri barátnőjét, Ingridet, töltse vele utolsó napjait, és legyen a szomszéd szobában, mikor megteszi azt, ami elkerülhetetlen.
Ingrid, bár kétségei vannak Martha szándékával kapcsolatban, mégis barátnője kedvére tesz, és vele megy az erdei nyaralóba, hogy támogassa őt élete végén.
A két nő a festői környezetben, idillien tölti idejét: élénk és tartalmas eszmecseréket folytatnak, hosszú sétákat tesznek az erdőben, finom ételeket készítenek, könyveket vásárolnak, régi filmeket néznek, és úgy tesznek, mintha egyszerűen csak együtt üdülnének, noha mindezeket már beárnyékolja a közelgő tragédia.
Ezek a felkavaró napok sok mindenre tanítanak élettel és halállal kapcsolatban, és személyiségfejlesztő hatással is vannak mind Marthára, mind Ingridre; előbbi megtanulja értékelni az élet apró szépségeit és örömeit, melyektől még nem fosztotta meg betegsége, utóbbi pedig megtapasztalja a halál közelségének élményét, amitől korábban annyira rettegett és elutasított, most pedig az élet természetes velejárójaként, ha úgy tetszik, az élet utolsó élményeként tud rá tekinteni.
Tilda Swinton és Julianne Moore fájdalmasan emberi alakításai pedig könnyekre fakasztanak, mégsem lehet betelni velük. Swinton talán élete alakítását hozza a nagybeteg, mégis méltósággal távozó Martha szerepében, Julianne Moore pedig kiválóan asszisztál ehhez a szívszorító, ám korántsem sötét végkicsengésű témához.
Pedro Almodóvar érzelmi hullámvasútra invitál, ahol kíméletlenül összetöri a szívünket, de aztán be is kötözi azt életre szóló tanulságokkal az emberi létről, a halál testközeli, ezáltal kevésbé ijesztő élményéről, barátságról, emberségről, intim döntésekről és döntési szabadságról. Keserédes pirula ez, mely sokkol és lesújt, de egy ponton fel is emel, mely nyíltan és kendőzetlenül a halálról szól, mégis képes az életről tanítani.

78 A szomszéd szoba (2024)
Ingrid (Julianne Moore) és Martha (Tilda Swinton) egykor közeli barátnők voltak, de az élet külön utakon vezette őket, és eltávolodtak egymástól. Az egyikükből ünnepelt... több»
Szereplők: Julianne Moore, Tilda Swinton, John Turturro, Alessandro Nivola, Raúl Arévalo