Mr Nespresso csinált egy tök felesleges filmet. Nagyjából Spielberg évtizedekkel ezelőtti, késő 20. századi munkáit idézi fel számomra a mostani teljesítménye, csak ami 30 éve jó volt (és jó még mindig), azt mostanra már új rendezés esetén meg illene haladni. Szóval a filmnyelv elavult, régies. És bár technikailag korrekt az iparosmunka, az érzelmek tónusa visszafogott, nem tudunk kapcsolódni a szereplőkhöz, ebben azért nem állja ki az iménti részben hízelgő összehasonlítást az Egy csónakban.
A szereplők 80 százaléka nem szerethető, a forgatókönyv unalmas. Legalábbis a feléig, ameddig néztem (eddig). Még fontolgatom, hogy megnézzem-e a maradékot, azt ugyanis eléggé megjósolhatónak érzem, mintha máris végig láttam volna az egészet. A kevés kedvelhető szereplő egyikének van egy szeparációs szorongástól szenvedő barátnője, akivel majd biztos megszilárdul a kapcsolatuk, közben a csapat ott lesz a berlini olimpián, ahol Hitler majd biztos úgy intézteti, hogy sérüljön a fair play, de majd ennek ellenére az evezős csapat emberfeletti és nagyszerű teljesítménnyel szép eredményt fog elérni, amihez emelkedett filmzene fog dukálni. Ezután a fiúk egy epilógus keretében hazatérnek, majd a film végén összevethetjük a látottakat az archív fotókkal, hogy erősödjön a "megtörtént események alapján"-élményünk. Most már kíváncsi is lettem, hogy mennyire találtam el, talán megnézem a maradék egy órát.
Azt azért érdekes volt megfigyelni, hogy az 1930-as években kiválogattak egy csapat amatőrt, akik evezőt se láttak korábban, nedvszívó játszógöncökben beültették őket egy magányos kádár által barkácsolt csónakba, egy darabig edzettek, aztán lehetett menni az aranyéremért.

80 Egy csónakban (2023)
A The Boys in the Boat egy sportdráma, amely Daniel James Brown bestsellere alapján készült. A George Clooney által rendezett film az 1936-os berlini nyári olimpián aranyéremért... több»