2026.06.03 12:47 ozemarkuseva Olvasottság: 182x
3

Pusztító

A Ladies First tipikusan az a film, amelynek az ember két okból várja a végét: egyrészt azért, mert szeretné, ha már vége lenne, másrészt azért, mert reménykedik benne, hogy a végére csak előkerül valami váratlan fordulat, egy ügyes csavar vagy legalább egy olyan befejezés, ami új megvilágításba helyezi az addig látottakat. Sajnos egyik sem történik meg.

A film az első perctől kezdve egyetlen, jól látható irányba halad, és onnan egy pillanatra sem tér le. Nincsenek valódi meglepetések, nincs feszültség abból, hogy vajon merre fordul a történet, mert szinte minden esemény percekkel előre megjósolható. Olyan érzés nézni, mintha a forgatókönyv folyamatosan a legbiztonságosabb döntéseket hozná. Akad néhány poén, amely valóban működik, és néhány alkalommal sikerül is nevetést kicsikarni a nézőből. Ezek azonban többnyire a jelenlegi világ visszásságaira, társadalmi jelenségeire reflektáló beszólások, nem pedig a film saját humorának vagy kreativitásának diadalai. Az emberben óhatatlanul felmerül, hogy talán kevesebb energiát kellett volna a poénok hajszolására fordítani, és többet a történet kidolgozására. Még így is bőven maradt volna humor a filmben, viszont talán lett volna mellette egy valódi sztori is.

Pusztító

A színészek hozzák a kötelezőt. Senki sem rossz, mindenki korrektül elvégzi a feladatát, de éppen ez a probléma. Az egész produkció olyan, mint egy gondosan elkészített házi feladat: technikailag rendben van, látszik rajta a befektetett munka, de hiányzik belőle az egyéniség, a kockázatvállalás és az a plusz, amitől egy film emlékezetessé válik. Közben folyamatosan az az érzés kerített hatalmába, hogy ezt már valahol láttam. Egy-egy jelenet vagy karakter kapcsán rendre más filmek jutottak eszembe. A férfi és női szerepekkel való játék például óhatatlanul felidézi a Mi kell a nőnek? vagy akár a Tökös csaj világát, amelyek hasonló témákat dolgoztak fel, mégis több kreativitással közelítették meg azokat. A Ladies First ezzel szemben sokszor inkább csak felmondja a leckét, mintsem hogy valóban új nézőpontot kínálna. Máskor pedig egy-egy figura vagy jelenet kapcsán egészen váratlan asszociációk jutottak eszembe, például a Reszkessetek, betörők! galambos nénije. A probléma nem az, hogy emlékeztet más filmekre, hanem hogy ezekből az emlékekből nem tud saját identitást építeni.

Talán ez a film legnagyobb hibája: nem bízik eléggé a nézőjében. Mindent kimond, mindent elmagyaráz, minden poént többször is aláhúz, nehogy bárki lemaradjon róla. Pedig a téma önmagában rengeteg lehetőséget hordozna árnyaltabb karakterekre, váratlanabb helyzetekre vagy akár egy erősebb társadalmi görbe tükörre is. A Ladies First azonban végig a komfortzónában marad. Összességében a Ladies First nem botrányosan rossz film, hanem ami talán még nagyobb baj: egyszerűen középszerű. Kiszámítható, túlbiztosított és veszélytelen. Egy olyan alkotás, amelynek megtekintése után az ember nem azon gondolkodik, mit látott, hanem inkább azon, hogy milyen sokkal jobb filmek jutottak eszébe közben.

romantikus | vígjáték

Egy hímsoviniszta férfi egy matriarchális társadalomban találja magát, ahol saját maga félelmetes női változatának kihívásaival kell szembenéznie. több»

3