Vontatott, mégis elvarázsoló (80%)

2026.09.12 12:42 Aaron Olvasottság: <100x

0

Denis Villeneuve a lassú és vontatott filmek császára. Van aki ezt a javára írja és van akit idegesít a filmjeiből sugárzó csiga tempó és a sok elnyújtott scene. A Dűne olyan stílusú franchise, mely elbírja a vontatottságot mert úgy tűnhet, mintha a filmes atmoszféra része lenne (ez Villeneuve mázlija). Amikor például egy csapat ember kerek 5 percig menetel az Arrakis homokjába miközben üvölt a fülünkbe a kántáló, misztikus zene és mi végigkövetjük 5 percen keresztül a lépkedéseiket, azt lehet a hangukatfokozás netovábbjának tekinteni, de vontatottságnak is.

Engem speciál idegesített ez a rendezési forma, de Herbert történeteinek fantáziadús világa mégis elvarázsolt. Ambivalens érzés volt tehát számomra a Dűne mindkét része: az első beavatott a futurisztikus környezetbe a második kiteljesítette végre az izgalmakat. Ám egyiket sem voltam képes újranézni és rájöttem miért: a mozi nyújtotta lenyűgöző grandiózusság nélkül az unalmas rendezés erősebben zavar és egyszerűen nem vagyok képes türelmesen kivárni az egyes jelenetekt otthon a TV-m előtt. Mert ki bírja ki, hogy ne vegye elő telefonját ha a képernyőn már hatodik perce néz egy sivatagos tájat.

Nos, ez a Dűne legnagyobb problémája az én szememben. Sajnos a harmadik részt is Villeneuve készíti, így megint nézhetjük majd az elnyújtott nagytotálokat orrba-szájba, pedig egy életrevalóbb rendezővel kaphatnánk végre egy izgalmasabb, pörgősebb és szórakoztatóbb végkifejletet is. Ami az alakításokat illeti: a kis vézna Timothée Chalamet átszellemült nézése dacára sem túl hiteles rettenthetetlen nagy harcosként, viszont a többeik: Josh Brolin, Javier Bardem, Austin Butler, Zendaya és Rebecca Ferguson tényleg nagyon jók. Mindent egybevetve sincs szivem 4 csillagnál kevesebbet adni rá, noha inkább három és felet ér.