A sorozat merész, fekete humorral fűszerezett újragondolásban prezentálja a görög mitológiát. Adott egy látszólag mindenható Zeusz, aki nagyon bizonytalan és bosszúálló, illetve Hádész, Héra és Poszeidón sem a klasszikus alakjukban jelennek meg. Nyomon követhetjük az istenek árulásait és cselszövéseiket, valamint hiheteten arroganciájukra is fény derül.
Rendező: Georgi Banks-Davies, Runyararo Mapfumo
Szereplők: Jeff Goldblum, David Thewlis, Janet McTeer, Billie Piper, Cliff Curtis
Első szerelmek, első csókok, gyönyörű barátságok és riválisok közötti veszekedések. A Galileo Galilei középiskolában ezer meglepetés között telnek a napok.
Rendező: Alessandro Celli
Szereplők: Andrea Arru, Biagio Vendetti, Favia Leone
/ Sorozat / dokumentum | életrajzi
Delphine de Saxe-Cobourg először meséli el saját, egyedülálló élettörténetét. Egy történet hazugságokról, eltussolásokról, felfordulásról, elesésről és feltámadásról.
Egy egykori szökött tinédzseranyát véletlenül feltámasztanak a családja ravatalozójában, így kap egy második esélyt, hogy felnevelje immár tinédzser lányát.
Rendező: Scott Adsit, Alyson Levy
Szereplők: Patton Oswalt, Taryn Manning, Loretta Devine, Stephen Colbert, David Cross
Miközben az 1990-es társadalmi felfordulás az egész országban érezhető, három iskolai barát szembesül a nyugat-német tartomány valóságával, és nagyobb dolgokról álmodik. Amikor hirtelen felfedezik a hip-hopot, egész életük megváltozik.
Rendező: Florian Gaag
Szereplők: Paula Hartmann, Tyler Shamy, Samuel Benito, Andrew Porfitz, Simon Fabian
/ Sorozat / dráma
A borüzlet sikereket és elismerést hozott a King családnak, de miután a pátriárka hirtelen távozik a cégből, három gyermekének meg kell küzdenie a királyság, a saját hatalmuk, vagyonuk és örökségük uralmáért.
Rendező: Bosede Williams, Matthew A. Cherry
Szereplők: Isiah Whitlock, Jr., Devika Parikh, Ebonee Noel, Jessica B. Hill, Karen LeBlanc
Négyrészes dráma, amely azon a rendkívüli történeten alapul, hogy John Darwin börtöntiszt hogyanjátszotta el saját halálát, hogy életbiztosítást igényeljen, így elkerülve a csődöt. Minderről két fia mit sem sejtett.
Rendező: Richard Laxton
Szereplők: Eddie Marsan, Alfredo Tavares, Monica Dolan, Lois Chimimba, Mark Stanley
Édesanyja halála után a 16 éves Juri és apja, Jaschek egy lepukkant panelépületbe költözik a város szélén. Miközben Jaschek az épület gondnokaként próbál új egzisztenciát teremteni magának és fiának, Juri fokozatosan rájön, hogy a háznak saját rosszindulatú élete van, és lakói szenvedéséből táplálkozik.
Rendező: Thomas Stuber
Szereplők: Alexander Scheer, Charly Hübner, Lilith Stangenberg, Daniel Sträßer, Monika Oschek
/ Sorozat / dokumentum | krimi
A sorozat Sophie Toscan du Plantier televíziós producer 1996-os meggyilkolását vizsgálja az írországi Cork megyében.
Rendező: Jim Sheridan
Szereplők: Jim Sheridan
Az illegális szerencsejátékoktól a bundázásig, fedezze fel az egykor nagyra becsült Muay Thai sport mögötti alvilágot ebben a valós események által inspirált drámában.
Rendező: Kittichai Wanprasert
Szereplők: Thaneth Warakulnukroh, Nat Kitcharit, Tammanoon Sakcharoen, Vithaya Pansringarm, Chonnikan Netjui
/ Sorozat / dokumentum
Egy mormon család tökéletes mindennapjainak története.
Szereplők: Robin Pelleck, Haewon Yom, David DiGangi, Keturah Gray, Steven Gruskin
/ Sorozat
/ Sorozat / dokumentum
A hamptoni lakosok, Avery, Frankie, Habtamu, Reid, Emelye, Hunter és Juliet életük legjobb nyarát tervezik, de a dolgok megváltoznak, amikor a városba újonnan érkező Ilan odaköltözik a nyárra.
Szereplők: Emelye Ender, Avery Solomon, Shannon Sloane, Ilan Luttway, Lottie Evans
Egy fanatikus rajongó elkezdi megszemélyesíteni új bálványát, miután a sztár meghal.
Rendező: Roger Gual
Szereplők: Roger Gual
A sorozat a szerelemmel, és a nevében elkövetett furcsa dolgok feltárásával foglalkozik, egy bonyolult, valós bűnügyi összeesküvésbe ágyazva.
Rendező: Ben Sinclair, Ariel Kleiman
Szereplők: Debby Ryan, Nick Offerman, William Jackson Harper, Skyler Gisondo, Cristin Milioti
Josh magántanulóból új gyerek lett az iskolában, és egy teljesen új kalandba csöppent.
Rendező: Victor Nelli Jr.
Szereplők: Roger Dale Floyd, Stephen Schneider, Bridget Kallal, Logan Marmino, Joy Suprano
James May beutazza egyik kedvenc országát: Olaszországot. A szicíliai fővárosban, Palermóban kezdődő és a Dolomitokban végződő útja során Olaszország szinte minden régiójába eljut. Lesz kultúra, ételek, ipar, sőt még egy kis sport is, mindez a világ leglenyűgözőbb városi és vidéki kulisszái előtt. James számára Olaszország mindig is olyan országnak tűnt, amelynek nincs értelme; egyszerre van a tudomány, a divat és a mérnöki tudományok élvonalában, ugyanakkor az omladozó infrastruktúra, az endemikus korrupció és a szemet szúró államadósság papíron egy olyan országot és társadalmat ír le, amely a csőd szélén áll. Valahogy mégis, Olaszország és az olaszok mindig győzedelmeskednek. Ez a rejtély arra készteti Jamest, hogy feltegye a kérdést: vajon az olaszok rájöttek a jó élet titkára? És miután tizenegy hetet töltött az országban, James talán tényleg felfedezi a la dolce vita-t?
Rendező: Tom Whitter, Bill Bailey
Szereplők: James May, Paolo Damiano, Claudia Traina, Guia Scognamiglio, Dan
/ Sorozat / dokumentum
Nyomon követhetjük Matt Tyrnauert és a rejtélyes milliárdost, Les Wexnert, miközben a Victoria´s Secret cég útját egyengetik.
Szereplők: Frederique van der Wal, Michael Gross, Sara Zofko, Peter Berg, Cindy Fedus-Fields
/ Sorozat / valóságshow
A műsorban a hírességek rokonai kilépnek családtagjaik árnyékából. Egy fedél alatt élnek, elrejtve személyazonosságukat és származásukat saját hírnevük, és vagyonuk megszerzése érdekében.
Rendező: Brian Smith
Szereplők: Kevin Jonas, Frankie Jonas
/ Sorozat / dokumentum | krimi
A háromrészes, limitált doku-sorozat, alapos betekintést nyújt a hírhedt queensi banda életébe. A két vezető, Kenneth "Supreme" McGriff és Gerald "Prince'' Miller szemszögéből meséli el a valódi történetet.
Rendező: Nas, Peter J. Scalettar
Szereplők: LL Cool J, Gerald 'Prince' Miller, Kenneth McGriff
/ Sorozat
/ Sorozat / dokumentum | zenés
A sorozat interjúkat tartalmaz számos női zenei úttörővel, és tiszteleg azok előtt, akik megrohamozták a színpadot és hangszereikkel helyet vívtak ki maguknak a legnagyobb sztárok között.
Szereplők: Sheryl Crow, Shania Twain, Derik Murray, Macy Gray, Joan Jett
A sorozatban intenzív karakterfejlődést, kockázatos orvosi mentéseket, szerelmeket és barátságokat láthatunk az ápolók és mentőpilóták szemszögéből.
Rendező: Shamim Sarif, Ron Murphy
Szereplők: Aaron Ashmore, Lauren Cochrane, John B. Lowe, Natasha Calis, Matt Wells
Miniepizódok a Rejtélyek városkája című animációs sorozatból.
Szereplők: Linda Cardellini, Jennifer Coolidge, Dee Bradley Baker, Kristen Schaal, Jason Ritter
Egy fiatal nő megpróbál megbirkózni az életével, amikor rádöbben, hogy médiumi képességekkel rendelkezik. Mindenki jövőjét látja, de a jelene zűrzavaros.
Rendező: Natalia Anderson, Jaffar Mahmood
Szereplők: Chloe Bridges, Nichole Bloom, Chris Elliott, David Del Rio, Leonardo Nam
/ Sorozat / dráma | romantikus | történelmi
Szereplők: Yi Dai, Kai Xu, Jinyan Wu, Nan Zhang, Ruixian He
/ Sorozat
Nincs is jobb a tóparti életnél, tökéletes menekülés a mindennapi robotolás viszontagságaiból lenyűgöző tájakkal, csodás vízpartokkal és békés naplementékkel. Minden epizód három pazar ingatlan felfedezésére kalauzolja a nézőket, ahol a költségvetésnek és a kívánságlistának csak a csillagos ég szab határt.
Szereplők: Bobby Janic, Karen Yarosky, Chris Thinn, Marshall Jay Kaplan, Hayley Pace
/ Sorozat / történelmi
A sorozatban olyan történéseket vizsgálunk meg, amelyekről eddig azt hittük, jól ismerjük, most azonban a számok és a statisztikák tükrében alakítjuk újra, illetve fejtjük meg őket, új perspektívába helyezve a nézők számára a mai világot formáló személyeket, eseményeket és témákat. Mindegyik epizód más-más kérdéskörrel foglalkozik: a globális gyorsétterem-birodalom urgásszerű növekedésétől a világ első számú bandavezéreinek gazdagságáig és az általuk rendezett vérfürdőkig, a Mount Everestet övező herkulesi számokig és a világ leggazdagabb embereinek mindennapjaiig – csak hogy néhányat említsünk.
Rendező: Susan Schafer
Szereplők: Leonard Chan, Rush Kazi
/ Sorozat / animáció
Hot Dog Hill környékén felforrósodik a hangulat, amikor a minden lében kanál mókusok, Chip és Dale a városba érkeznek. A kis bajkeverők először egy nagy muffin-káoszt sütnek ki, majd versengésükkel egy baráti sárkányeregetést fullasztanak totális káoszba. Az eredetileg a Mickey és az autóversenyzők című animáció spin-offjaként, a Disney Jr. csatornán vetített minisorozat, 8 részen keresztül követi nyomon az élelmes mókusok kalandjait.
Rendező: Robert C. Ramirez, Jeff Gordon
Szereplők: Jim Cummings, Dee Bradley Baker, Grace Kaufman, Bill Farmer, Corey Burton
Egy nő próbálja újjáépíteni az életét egy öngyilkossági kísérlet után, és küzd azért, hogy megértse mindazt, ami ahhoz a pillanathoz vezetett.
Rendező: Kevin Rodney Sullivan, Alrick Riley
Szereplők: Gugu Mbatha-Raw, Freida Pinto, Joely Richardson, Rupert Graves, François Arnaud
Egy volt szerelmespár egy fiatal és kissé rendhagyó pszichológus segítségével szokatlan párterápiára vállalkozik, hogy véget vessenek kapcsolatuknak, és így ne kelljen tovább hazudniuk családjuknak.
Rendező: Ana Katz
Szereplők: María Eugenia Suárez, Carla Peterson, Graciela Borges, Julieta Cardinali, Benjamín Vicuña
Mari egy idősebb hölgy, aki megpróbál eligazodni a digitális és a modern világ labirintusában, ezáltal gyakran humoros helyzetekbe keveredik.
Szereplők: Andai Kati, Erdélyi Mária, Harsányi Gábor
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
A Lucasfilm speciális effektekkel foglalkozó részlegének, az Industrial Light and Magic embereit bemutató sorozat visszavisz minket az időben, miközben az elmúlt 45 év legnagyobb és legsikeresebb filmjének effektjeit készítik.
Szereplők: Steven Spielberg, Ron Howard, James Cameron, George Lucas, Robert Zemeckis
Lupe egy mexikói lány, akinek élete váratlan fordulatot vesz, amikor megtudja, hogy apja, El Faraón meghalt. Lupe úgy dönt, hogy maga mögött hagyja szülőföldjét, Mexikót, és Cartagenába utazik, hogy részt vegyen a temetésen. Hamar rájön, hogy ott semmi sem az, aminek látszik, és úgy dönt, hogy benevez egy zenei versenyre, hogy közel kerüljön az apjához, és nyomozni tudjon a gyanús haláleset után.
Rendező: Juan Felipe Cano
Szereplők: Karol Sevilla, Adriana Romero, Pipe Bueno, Christian Tappán, Juliana Velásquez
A 16 éves Carol életében nagy változások következnek be. Egyrészt Carolnak meg kell birkóznia anyja új barátjával, a házasságukkal és a leendő mostohatestvérével. Másrészt új tanév kezdődik a gimnáziumban, amelyben Carol elkezdi első igazi kapcsolatát, és különböző helyzeteket él át régi barátaival, amelyek a barátságukat is próbára teszik. Carol szembesül a tinédzserkor tipikus kihívásaival, és olyan érzéseket él át, amilyeneket még soha nem érzett ilyen formában, és megtanulja, hogy a boldogsághoz vezető első lépés önmagunk megismerése és saját érzéseink tiszteletben tartása is, még akkor is, ha útközben elkövetünk egy-két hibát.
Rendező: Marcelo Trotta, Suzy Milstein
Szereplők: Kiko Pissolato, Gabriella Saraivah, Miá Mello, Einat Falbel, Ana Jeckel
/ Sorozat / dokumentum | kaland
Ez az a föld, amelyet szeretünk, és az a föld, amelyről azt hisszük, hogy ismerjük. Amerika lélegzetelállító tájait és vadvilágát időtállónak látjuk, de az igazság egészen más. Egyedülálló földrajzi adottságai szélsőségekbe sodorják a természet erőit, formálják és átformálják a földet, és új kihívások elé állítják az életet.
Szereplők: Michael B. Jordan, Thao V. Tran
/ Sorozat / dráma
Egy 27 éves, Asperger-szindrómás ügyvédről szól a sorozat. Magas, 164-es IQ-jának, lenyűgöző memóriájának és kreatív gondolkodásának köszönhetően a zseniális Woo Young Woo évfolyamelsőként végez egy rangos jogi egyetemen.
Rendező: Yu In-sik
Szereplők: Bae-soo Jeon, Eun-bin Park, Tae-oh Kang, Ki-Young Kang, Yoon-kyeong Ha
Egy bizarr balesetet követően, amelyben osztálytársai többsége életét vesztette, Alma megpróbálja megfejteni, mi történt, ezzel visszanyerni identitását.
Rendező: Sergio G. Sánchez, Kike Maíllo
Szereplők: Pol Monenn, Milena Smit, Josean Bengoetxea, Mireia Oriol, Alejandro Villazán
Két ember sorsa váratlan fordulatot vesz, amikor az elhunytak lelke visszatér az élők világába, amit csak "hwanhonsool" néven emlegetnek.
Szereplők: Jae-Wook Lee, Jae-yoon Jo, Hye-ran Yeom, Jung So Min, Min-Hyun Hwang
/ Sorozat / dokumentum | zenés
Az At Home with the Gils című film Brazília egyik leghíresebb zenészcsaládját követi nyomon egy történelmi turné során, amelynek célja, hogy összehozza a különböző generációkat a színpadon.
Rendező: Andrucha Waddington, Pedro Waddington
Szereplők: Gilberto Gil, Flor Gil, Flora Gil, Nara Gil, Bela Gil
Maddie Schwartzot, az oknyomozó újságírót egy váratlan gyilkosság arra kényszeríti, hogy önmagával is szembenézzen.
Rendező: Alma Har'el
Szereplők: Natalie Portman, David Corenswet, Mikey Madison, Brett Gelman, Noah Jupe
/ Sorozat / dokumentum | vígjáték
Egy építőbrigád, egy sereg színész és látszólag korlátlan erőforrások segítségével Fielder az általa tervezett szimulációkon keresztül segít a hétköznapi embereknek felkészülni az élet legnagyobb pillanataira. Egyetlen hibás lépés az egész világunkat tönkreteheti, ezért ez a sorozat felteszi a kérdést: miért bízzuk az életet a véletlenre?
Rendező: Nathan Fielder
Szereplők: K. Todd Freeman, Chase Yi, Thomas McNamara, Journey Baker, Alexander Leiss
/ Sorozat / dokumentum
Az állatoknak a kicsinyeikről való gondoskodása erőteljes emlékeztetője annak a köteléknek, amelyben mindannyian osztozunk, mint a bolygón élő fajok. Szívmelengető látni a kisállatokat, amint játékosan találják meg az utat a világban.
Szereplők: Andres Salazar
/ Sorozat / animáció
Frici és barátai kalandjait követhetjük nyomon, akik sok kalamajkába belekeverednek. Hiába Frici a legkisebb elefánt a világon, bajból bizony nagyot tud kavarni.
Rendező: Libor Pixa
Amikor egy kisrepülőgép női utasával a fedélzetén lezuhan a kanadai vadon közepén, a túlélőnek meg kell küzdenie a természettel.
Rendező: Rebecca Rodriguez, Maggie Kiley
Szereplők: Melissa Barrera, Austin Stowell, Florencia Lozano, Juan Pablo Espinosa, Jeff Wilbusch
/ Sorozat / életrajzi
Eva Perón 1952-ben bekövetkezett halála után megismerhetjük holttestének olykor már-már szürreális sorsát, ahogy évtizedekig várta a temetést.
Rendező: Rodrigo García, Alejandro Maci
Szereplők: Natalia Oreiro, Darío Grandinetti, Ernesto Alterio, Diego Velázquez, Francesc Orella
/ Sorozat / sci-fi
/ Sorozat / dráma
Szereplők: Mariana Loyola, Claudia Di Girólamo, Florencia Berner, Carlos Donoso, Pablo Cerda
Rendező: Andres Lizarazo
Szereplők: Arantza Ruiz, Andrea de Alba, Isan, Alicia Jaziz, Ji-Moon
Szereplők: Caidan White
Szereplők: Dawna Lee Heising, Bill Houskeeper, Eddie Vincent, Stephanie Kirves, Sean McNabb
Egyetlen démon sincs biztonságban, hiszen Bogdan Boner, az alkoholimádó, autodidakta bérelhető ördögűző újabb ötletes, obszcén és halálos tettekkel tér vissza.
Rendező: Bartosz Walaszek
Szereplők: Bartosz Walaszek
/ Sorozat / dráma
Egy New Orleans-i kórház intenzív osztályának orvosai és ápolói küzdenek a betegekért a Katrina hurrikán idején, amikor a létesítmény 5 napig áram nélkül marad.
Rendező: Wendey Stanzler, Carlton Cuse
Szereplők: Vera Farmiga, Stephen Bogaert, Cherry Jones, W. Earl Brown, Jeffrey Nordling
/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték
A történet megtörtént eseményeken alapul. Egy 60 éves édesanya úgy dönt, újra megtalálja a szerelmet Lányai azonban ennek nem annyira örülnek.
Szereplők: Billie Wang, Alyssa Chia, Chia-yen Ko, Hsi-Shun Kou, Kang Jen Wu
/ Sorozat / dráma
Események visszafordíthatatlan láncolata kezdődik el, amikor néhány férfi megerőszakol egy fiatal lányt. Alba a tengerparton ébred az eset után és semmire sem emlékszik az éjszakából. Azonban idővel rájön, hogy a pasija haverjai voltak az elkövetők.
Rendező: Pablo Guerrero, Humberto Miró
Szereplők: Bea Segura, Adriana Ozores, Álvaro Rico, Ana Wagener, Íñigo Aranburu
A sorozat Lana Washingtont, egy tapasztalt tűzszerészt követ nyomon, aki a fővárosi rendőrségnél dolgozik.
Rendező: Jon East, Gilles Bannier
Szereplők: Alfredo Tavares, Ralph Ineson, Warren Brown, Vicky McClure, Lee Byford
Amikor a tinédzser Billyt és Dogge-ot beszervezi egy helyi banda, a barátok egy olyan erőszakos világgal szembesülnek, amelytől képtelenek megvédeni magukat.
Rendező: Anna Zackrisson
Szereplők: Ane Dahl Torp, Ardalan Esmaili, Mattias Nordkvist, Henrik Norlén, Olle Strand
Szereplők: Lindsey Heggans, Grant Scherini, Frankie Marsh, Tim Luu, Raymond Ritzau
Miután zombijárvány sújtja a Bosszúállókat, egy kétségbeesett túlélőcsapat rátalál a kulcsra, amellyel véget vethetnek a szuperképességekkel bíró élőhalottak uralmának. A hajtóvadászat közben egy disztópikus vidéken kelnek át, és életüket kockáztatva próbálják megmenteni a világot.
Rendező: Bryan Andrews
Szereplők: Elizabeth Olsen, Paul Rudd, David Harbour, Hailee Steinfeld, Florence Pugh
Egy szigorúan titkos szervezet története, amelynek célja a tömeges kihalás megelőzése, és amely képes visszafordítani az időt.
Rendező: Marco Kreuzpaintner, Laura Scrivano
Szereplők: Brian Gleeson, Tom Burke, Paapa Essiedu, Caroline Quentin, Vinette Robinson
/ Sorozat / dokumentum
Machu Picchu híres inka romvárosa egy kiterjedt régészeti lelőhely és településrendszer része. A régészek a legkorszerűbb tudományos vizsgálatokkal derítik fel az azonos nevű hegyet, ahol az inka emlékeket benőtte a növényzet. Digitális eszközök révén térképezik fel minden eddiginél részletesebben az építményeket, amelyeket az elmúlt években fedeztek fel. Csillagvizsgáló, vízvezetékhálózat, rengésbiztos épületek, és szivárgó rendszerrel ellátott teraszok gondoskodtak róla, hogy az élet gördülékenyen folyjon 2400 méterrel a tengerszint felett.
/ Sorozat / dráma
Egy exkluzív házasságközvetítő ügynökségen keresztül a nők arra törekszenek, hogy egy kívánatos agglegényhez menjenek férjhez és a társadalom legmagasabb szintjére kerüljenek.
Rendező: Kim Jung Min
Szereplők: Kim Hee-sun, Eu-Gene Jeong, Park Hoon, Hyun-Wook Lee, Cha Ji-Yeon
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm bemutatja, hogy a pszichedelikus szerek mit tanítanak az embereknek a tudatosságról, a halálról, a függőségről, a depresszióról és a transzcendenciáról.
Szereplők: Josh Adler, Michael Pollan, Lucy Walker, Erika Gagnon, Alex Gibney
/ Sorozat / dokumentum
Amikor az állatok megsérülnek vagy elárvulnak Alaszkában, vannak olyanok, akik segíteni akarnak.
Rendező: Jamie Holland
Szereplők: Victoria, Jen, Austin, Sarah Howard, Kara DeShazo
/ Sorozat / valóságshow
Hírességek visszatérnek azokhoz az embereknek, akik megváltoztatták az életüket azzal, hogy segítenek megalkotni egyedi autójukat az ízlésük szerint.
Rendező: Glenn Carrano, Yemisi Brookes
Szereplők: Renée Zellweger, Octavia Spencer, James Marsden, Danny Trejo, Mary J. Blige
/ Sorozat / dokumentum | krimi
A film azt az 50 évig tartó keresést követi nyomon, amelynek célja Cooper megtalálása volt, aki 1971 novemberében eltérítette a Northwest Airlines utasszállító repülőgépét, és 200 000 dollárral megszökött.
Rendező: Marina Zenovich
Szereplők: Tom Colbert
/ Sorozat / dráma | horror | misztikus | romantikus
Húsz évvel ezelőtt tragikus események sorozata majdnem szétszakította Millwoodot. Most, a jelenben, a hazug csajok vadonatúj csapatát egy ismeretlen támadó kezdi gyötörni.
Rendező: Maggie Kiley, Megan Griffiths
Szereplők: Bailee Madison, Annabeth Gish, Chandler Kinney, Eric Johnson, Carly Pope
Jabari, egy jóképű utcai művész, aki az igazi siker küszöbén áll. Miután véletlenül összefut új, menő fotós szomszédjával, Meadow-val, Jabarinak ki kell találnia, hogy tud-e helyet biztosítani a szerelemnek az életében.
Rendező: Fletcher Moules
Szereplők: Timothée Chalamet, Macaulay Culkin, Vanessa Hudgens, Christopher Abbott, Keith David
/ Sorozat / dráma
A GCHQ (az NSA brit változata) szívében egy vezető elemzőcsoport titokban azon dolgozik, hogy elhárítson egy külföldi kibertámadást az ország választási rendszere ellen.
Rendező: Peter Kosminsky
Szereplők: Simon Pegg, Mark Rylance, Edward Holcroft, Maisie Richardson-Sellers, Alex Jennings
/ Sorozat / dokumentum
Minden nyomozót kísért a Fehér Bálna, az elkövető, aki egykor megúszta a bűntetteit, mert az igazságszolgáltatás kudarcot vallott.
Szereplők: Ethan Hawke
Pó társul egy Vándorló Penge nevű, nemeslelkű angol lovaggal, hogy megtaláljanak egy négy hatalmas fegyverből álló gyűjteményt, mielőtt egy titokzatos menyétpár lecsapna rá.. A tét a világ fennmaradása.
Szereplők: Jack Black, Chris Geere, James Hong, Amy Hill, Ed Weeks
/ Sorozat / dráma
Új sorozat, Shakespeare összes drámájával.
Rendező: Magács László
Szereplők: Csuja Imre, Oroszlán Szonja, Döbrösi Laura, Kováts Adél, Borbély Alexandra
/ Sorozat / kaland
A sorozat egy megrázó élményt és úttörő vállalkozást mutat be egy meg nem nevezett, távoli helyen, egy 90 000 hektáros földterületen, Oregon középső részén.
Rendező: Ronny Rose
Szereplők: Bryce Johnson, Erik Thompson, Mireya Mayor, Russell Acord, Ronny Leblanc
/ Sorozat
Melanie Rose segítségével betekintést nyerhetünk abba, hogyan és miként kell hozzálátni egy szexszoba megépítéséhez - legyen szó egy kellemes kikapcsolódást biztosító relaxfürdőről, vagy éppen latex-fétist kielégítő szexbarlangról, a sorozat minden kérdésre választ ad.
Szereplők: Melanie Rose, Constance Atton, Emy Reznik, Khidija Rivera, Jim Berger
A Tad Hills szeretett képeskönyvei alapján készült sorozat a legjobb pajtások, Duck és Goose kalandjait követi nyomon.
Szereplők: Mykal-Michelle Harris, Jecobi Swain, Connor Andrade, Bailey Sheetz, Nevin Kar
Egy női rapegyüttes története Miami külvárosából, amely minden áron megpróbál érvényesülni a zeneiparban.
Rendező: Kevin Bray, Lawrence Lamont
Szereplők: RJ Cyler, Kendrick Cross, Devon Terrell, Jaboukie Young-White, Victoria Richards
/ Sorozat / vígjáték
Egy végzős gimnazista, aki eddig biztonságban, a figyelmet elkerülve élte az életét, megragadja a lehetőséget, hogy változtasson, és elkezdjen igazán élni, csakhogy másnap reggel rájön, hogy ő egy szellem.
/ Sorozat / krimi
A film Kenneth Bianchi történetét követi nyomon, aki holttesteket hagyott hátra a Hollywood Hillside-on, és akit "A Hillside fojtogató" néven emlegettek.
Rendező: Chris Holt
Szereplők: Bob Grogan, Anthony Meoli, Leo McElroy, Roger W. Boren, Lois Lee
/ Sorozat / valóságshow
Négy hónapnyi online ismerkedés után a YouTuber Stephanie Ausztráliába utazik, hogy végre találkozzon a fotós Erikával. Remélik, hogy ezzel elmélyíthetik a kapcsolatukat.
Eltelt egy év, és ismét közeleg a nyári szünet. A gyerekek már alig várják, hogy apjukkal együtt a nyaralóba menjenek. Az apáknak azonban idén is tele van a fejük feladatokkal. Jano lett az iskola igazgatóhelyettese, és neki kell összeállítania az órarendet a nyár folyamán. Zdeno testnevelő tanár lett, és pedagógiai minimumot kell csinálnia, így nyáron vizsgákra készül. Laco szögre akasztotta az Offside-ot, de a nyárra egy gyereke lesz, a kisöccse, Venca. A gyerekek azonban ismét egy kirándulásokkal és kalandokkal teli nyárra számítanak, ám kiderül, hogy Jano nem írta meg a legendás kirándulási listáját. Az új-zélandi farmra tett kirándulás mellett megtapasztalják a Bata-csatornán való hajókázást, megépítik a saját csúszdájukat, és megtalálják azt a kincset is, amelyet apáik harmincöt évvel ezelőtt elástak.
Rendező: Kamil Kollarik, Ivan Predmerský
Szereplők: Jozef Vajda, Marko Igonda, Lubomír Paulovic, Jana Olhová, Markus Filipko
/ Sorozat / dokumentum
Az anya és gyermeke közötti kötelék az állatvilágban az egyik legerősebb. Bemutatunk pár szerencsés kölyköt, akiknek szuper anyukájuk van.
Letargikus, empatikus road movie a szülők megtalálásáról, mindenkinek, aki csak lustálkodni akar! Miután beletörődött abba, hogy a végül úgyis egy tányéron végzi, Gudetama csak lustálkodásra vágyik. Ám a rámenős Shakipiyo hatására elhagyja a hűtőszekrényt, és elindul a nagyvilágba. A különc pár együtt indul kalandra, hogy megtalálják az édesanyjukat!
Rendező: Motonori Sakakibara
Szereplők: Shunsuke Takeuchi, Akiyoshi Nakao, Serena Motola, Seiran Fukushima, Kerstin Dietrich
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
A dokumentumfilm-sorozat olyan ikonikus építményekkel foglalkozik, mint a Golden Gate híd, a Panama-csatorna és a transzkontinentális vasút és bemutatja azok születésének körülményeit, illetve a hihetetlen mérnöki munkát, ami hozzájárult megépítésükhöz.
Rendező: Stuart Jones, Andy Gradwell
Szereplők: Ian Drysdale, Harry Van Gorkum, Ian Karr, Daniel Dickrell, Lindsay Graham
/ Sorozat / dokumentum
A terrorizmus elleni háború mindenhol és mindenütt zajlik. Ebben a sorozatban megismerhetjük azokat a tervezett terrortámadásokat, amelyek majdnem megtörténtek, vagy nem voltak olyan halálosak, mint azt az elkövetők elképzelték. Minden egyes epizód egy-egy nemrég titkosításra került terrorista tervet vizsgál, amelynek célja tömeggyilkosság volt.
Rendező: Maria Berry, Jan Spindler
Szereplők: Pete King, Dusan Kis, David Bitkower, Don Borelli, Dylan Berry
Takafumi nagybátyja 17 éven keresztül egy másik világban élt, amíg teste ebben a világban kómában feküdt. Mágikus erőkkel tér vissza, de nagyon nehéz alkalmazkodnia az élethez ennyi év után. Szerencsére az unokaöccse segít neki.
Rendező: Shigeki Kawai
Szereplők: Takehito Koyasu, Jun Fukuyama
Thorfinn apja gyilkosának zsoldosaihoz csatlakozik. Közös utazásra indulnak és várja az alkalmat, hogy bosszút álljon. Becsületes harcosként párbajban akar véget vetni életének, és tisztelettel adózni apjának.
Rendező: Shuhei Yabuta
Szereplők: Debi Derryberry, J. Michael Tatum, D. C. Douglas, Ray Chase, Keith Silverstein
Néhány órával 1988 Halloween éjszakája után négy 12 éves lánynak egy küldetéssel kell szembenéznie. Egy bonyolult konfliktus csapdájába esve utaznak az időben, hogy megmentsék a világot.
Rendező: Karen Gaviola, Mairzee Almas
Szereplők: Rebecca Spence, Adina Porter, Ali Wong, Nate Corddry, Sofia Rosinsky
Vígjátéksorozat a második világháborús amerikai profi női baseball-ligáról.
Rendező: Jamie Babbit, Ayoka Chenzira
Szereplők: Nick Offerman, Rosie O'Donnell, Patrick J. Adams, Kevin Dunn, Nat Faxon
/ Sorozat / dokumentum | krimi | misztikus
Hat személy bizarr és pszichológiailag összetett történetének krónikája, akiket a nebraskai Beatrice-ban 1985-ben elítélték a szeretett 68 éves nagymama, Helen Wilson meggyilkolásáért.
Rendező: Nanfu Wang
Szereplők: Cara D'Adamo, Noah Archibald, Tim Shelburne, Keara Benton, Pinkhas Nisanov
A pénzügyi világ valós eseményein alapuló sorozat, aminek a középpontjában az önimádat, a megalománia és a kettős mérce áll.
Rendező: Jan Bonny, Facundo V. Scalerandi
Szereplők: Matthias Brandt, Eva Löbau, Wilson Gonzalez Ochsenknecht, Andreas Döhler, Maryam Zaree
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm a hírhedt drogcsempész, George Jacob Jung életét és tevékenységét tárja fel.
Szereplők: Johnny Depp, Clint Choate, George Jung, Bruce Porter, Ronda Clay Spinello
A berlini fal leomlása után az egykori kémgyilkos kiszabadul, és bosszúhadjáratba kezd.
Rendező: Nina Vukovic, Viviane Andereggen
Szereplők: Jella Haase, Dimitrij Schaad, Jytte-Merle Böhrnsen, Garry Fischmann, Vladimir Burlakov
Egy utcagyerek története, aki megpróbál túlélni a technológia és a testmódosítások megszállottjainak városában. Mivel mindent elveszíthet, úgy dönt, hogy Edgerunnerként, azaz törvényen kívüli zsoldosként, más néven Cyberpunkként dolgozik.
Fichael herceg és legénységének története, amint kimerészkednek a kupolás emberi városból, hogy megküzdjenek a gonosz idegenekkel, akik meg akarják ölni őket. Ahogy útnak indulnak, Fichael hamar rájön, hogy nem minden az, aminek látszik, és lehet, hogy hazugságban élt.
Szereplők: Kari Wahlgren, Grey Griffin, Carlos Alazraqui, Dana Snyder, David Kaye
/ Sorozat / valóságshow
Megismerhetünk egy barcelonai baráti társaságot, akik luxusban élnek, furcsa divatokat követnek és rajonganak minden iránt, ami exkluzív.
Szereplők: Macarena Gómez, Marta Torné, Aldo Comas, Carola Etxart, Clara Courel
/ Sorozat / dokumentum
Longboardján a világot beutazó Sam Bleakley a szörfözésen keresztül fedezi fel a világ ragyogó szegleteit, kiemelve az utazás, a kultúra és a szörfözés metszéspontjában élő, gyakran soha nem látott partvidékeket és közösségeket.
Szereplők: Sam Bleakley, Easky Britton, Tim Greenberg, Erik Logan, Jason Rem
A sorozat a nehézsúlyú bajnok, Mike Tyson - a sportkultúra egyik legmegosztóbb alakja - vad, tragikus és ellentmondásos életét és pályafutását mutatja be.
Rendező: Craig Gillespie
Szereplők: Harvey Keitel, Trevante Rhodes, Laura Harrier, Russell Hornsby, Olunike Adeliyi
/ Sorozat / valóságshow
A rendkívül magas emberek randizási, családi, érzelmi problémákkal néznek szembe, miközben azzal küzdenek, hogy megtalálják önmagukat.