Ezeket a szuperhősfilmeket fogjuk nézni 2020-ban!

A 2019-es év határozottan a szuperhősfilmekről szólt, persze sokaknak talán mindez nem újdonság, hiszen az elmúlt évtizedben a műfaj teljesen leuralta a filmgyártást.

Kétségtelen, hogy az elmúlt év ráadásul az epikus lezárásokról szólt, mindez azonban nem jelenti azt, hogy 2020-ban is szuperhősfilmek nélkül maradunk. Annyi bizonyos, hogy a Marvelnél elrajtol a negyedik fázis, amely a Fekete Özveggyel nyit majd, ugyanakkor egy eddig kevésbé ismert antihős, Morbius, a vámpír is önálló filmet kap, illetve érkezik az Örökkévalók, amely várhatóan egy új idősíkot is nyit majd az MCU-ban.

A Sony stúdiónál sem tétlenkednek, hiszen az ősszel megjelenik a Venom 2, ráadásul a korábbi híresztelések alapján akár a Tom Holland-féle Pókember is felbukkanhat majd a filmben, annyi bizonyos csetepatéból nem lesz hiány.

A DC pedig jelentősen felzárkózni látszik, a „női mezőnyt” erősítik a következő évben, februárban ugyanis megjelenik a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása), illetve a Wonder Woman 1984. És bár az előbbihez egy kicsivel mélyebb levegőt kell majd vennünk, ha a teljes címet ki akarjuk mondani, a film már most az egyik legjobban várt 2020-as produkciójának számít.

Egy új korszak kezdődik az X-Men filmek terén is, hiszen a hányattatott sorsú Új mutánsok is végre megjelenik, illetve egy igazi különlegesség, a Bloodshot is a mozikba kerül, amely egy vérbeli bosszúfilmnek ígérkezik.

#8

akció | krimi | sci-fi | thriller

Netflix

New Orleans utcáin elterjed a szóbeszéd, mely szerint egy rejtélyes pirula képes a felszínre hozni az emberek egyéni szuperképességét. Csakhogy senki nem tudja, milyen hatalom... több»

#7

akció | kaland | krimi

Miután Harley Quinn (Margot Robbie) elhagyja Jokert, új fejezet kezdődik az életében. Próbál felhagyni régi életmódjával, és megtapasztalni, milyen átlagosnak lenni. Fekete... több»

#6

60 Bloodshot  (2020)

(16) (11)

akció | dráma | sci-fi

Ray Garrison (Vin Diesel) a rosszfiúk táborát erősítette, egy napon azonban őt is utolérte a sorsa. A halála után kap egy újabb esélyt: egy új technológiának köszönhetően a... több»

#5

54 Az új mutánsok  (2020)

(20) (14)

akció | horror | sci-fi

HBO Max | Telekom TVGO

Öt fiatal mutáns, akiket akaratuk ellenére egy titkos létesítményben tartanak fogva, megpróbál kiutat találni a fogságukból, miközben egyre jobban megismerik saját... több»

#4

67 Fekete Özvegy  (2021)

(29) (22)

akció | kaland | sci-fi

Disney+ | Telekom TVGO

Egy veszélyes csoport felfedi Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) múltjának legpiszkosabb részleteit, az orosz kémnő ezért kénytelen szembesülni a korábbi életéhez... több»

#3

58 Wonder Woman 1984  (2020)

(13) (34)

akció | fantasy | kaland

HBO Max

A hidegháború feszültségtől terhes, az atomháború rémképével átitatott korszakában Európa hősökre vár. Wonder Womanben (Gal Gadot) is felébred a tenniakarás, elszántan... több»

#2

55 Morbius  (2022)

(33) (23)

akció | dráma | horror | kaland | sci-fi | thriller

HBO Max | Netflix | Telekom TVGO

A zseniális orvos, Michael Morbius (Jared Leto) halálos betegségben szenved, de hiába kutatja az ellenszert, az idő vészjóslóan nehezedik fölé, és pontosan tudja, hogy már nincs... több»

#1

64 Örökkévalók  (2021)

(22) (15)

akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+ | Telekom TVGO

Új, rendkívüli képességekkel rendelkező szuperhőscsapat mutatkozik be a Marvel moziverzumában, ők az Örökkévalók, akik valódi kilétüket titkolva évezredek óta élnek a... több»