Öt fiatal mutáns, akiket akaratuk ellenére egy titkos létesítményben tartanak fogva, megpróbál kiutat találni a fogságukból, miközben egyre jobban megismerik saját képességeiket. A mutánsoknak az áhított szabadság és a megváltás érdekében szembe kell nézniük bűneikkel és saját múltjukkal is.… több»
Sajnos az X-Men világához ennek a filmnek annyi köze van, mint Tarzannak a férfi divathoz. Inkább egy tinifilm lett belőle fantasy elemekkel, bár annak sem szokványos a két lány közt szövődő szerelmi szál miatt. Tulajdonképpen semmilyen zsánerhez sem köthető, mert céltalanul kalandozik a műfajok közt, így el is veszti minden lendületét. A karakterek unalmasak, egysíkúak, a történet pedig közhelyes és unalmas. Nagy kár érte, mert életet lehelt volna a haldokló franchise-ba, ha szakértő kezekre bízták volna a rendezést és a forgatókönyvet.
Teljesen más, mint a többi X-Men film, sokkal kevésbé hozza a képregényfilmek megszokott akciózsánereit, inkább sötétebb tónusú.
Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a filmből. Végre új karaktereket hozhattak volna be az X-Menek világába, erre kaptunk néhány srácot, akik még érdekesek is lettek volna, ha kicsivel többet foglalkozik velük a film. De nem tette, inkább elm... több»
A film összbevétele 46 892 193 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 136 156 922 forintot termelt. A hazai mozik összesen 98 690 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
A filmet eredetileg már 2018. április 13-án bemutatták volna, de előbb a Deadpool 2 premierje miatt 2019 februárjára, majd augusztusra halasztották. Miután a Disney felvásárolta a Foxot, gyakorlatilag újraforgatták a filmet, mely végül 2020 áprilisában került a mozikba.
(qwer)2018 májusában Marily Manson bejelentette, hogy a "Cry Little Sister" című dal feldolgozása is a hivatalos soundtrack részét képezi majd.
(qwer)A filmben eredetileg Jon Hamm alakította volna Nathaniel Essexet (más néven: Mister Sinister), de az újravágás és az utóforgatások után a karakterét teljesen kivágták a filmből.
(hp)Josh Boone rendező a bevallása alapján óriási X-Men rajongó, és maga is hatalmas képregény gyűjteménnyel rendelkezik.
(hp)A filmben az eredeti Az új mutánsok csapatának négy tagja is feltűnik, ők: Cannonball, Mirage, Sunspot, Wolfsbane. Ez alól egyedül Magik karaktere képez kivételt.
(hp)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »