Bette Midler, Sarah Jessica Parker és Kathy Najimy visszatértek a bájos és gonosz Sanderson nővérek szerepében, megérkezett ugyanis a kultikus Hókusz pókusz folytatása, amely már elérhető a Disney+ műsorkínálatában.

Az 1993-ban megjelent Kenny Ortega rendezésében készült Hókusz pókusz hatalmas sikernek örvend a mai napig, a Hókusz pókusz 2-nél pedig Anne Fletcher vette át a rendezői stafétát, a projekt élére egyébként korábban Adam Shankman volt az esélyes, aki viszont egyéb teendői miatt nem tudta vállalni a megbízást.

MIRŐL SZÓL?

29 éve, hogy valaki meggyújtott egy fekete lángú gyertyát, és ezzel életre keltette a bosszúra szomjazó 17. századi Sanders nővéreket. Most három középiskolás diáknak kell megállítania a kapzsi boszorkányokat, hogy Hallowwen hajnalán újabb pusztítást végezzenek Salemben, hiszen a nővérek ismét gyerekre éheznek.

A RENDEZŐRŐL

"Bármennyire is fáj a szívem, hogy az időbeosztásom miatt nem rendezhetem a barátaimat, Bette-et, Sarah Jessicát és Kathyt a Disney+ egyik legnagyobb eseményének ígérkező produkciójában, nem is lehetne nagyobb örömömre szolgál, hogy átadhatom az irányítást Anne-nek, aki korábbi munkáival annyi nevetést és örömet hozott az emberek életébe" - nyilatkozta korábban maga Adam Shankman.

Anne Fletcher egyébként korábban olyan nagysikerű produkciókon dolgozott, mint a Dumplin' - Így kerek az élet, a Rólunk szól és a Nász-ajánlat.

"Most jobban, mint valaha, az embereknek nevetniük kell. Minden nap nevetnünk kellene, és olyan sok móka vár ránk ezzel a három hihetetlen nővel, akik egy ilyen szeretett film fantasztikus karaktereit játsszák. Annyira hálás vagyok, hogy szerepet játszhatok abban, hogy ezek a boszorkányok újra életre keljenek” - nyilatkozta Anne Fletcher.

AZ ELŐZETES

Ha kíváncsi vagy a filmre, nézd meg az előzetest idelent, a mafabos adatlapról pedig rögtön el is indíthatod a Lejátszás a Disney+-on mezőre kattintva, amennyiben van előfizetésed a szolgáltatónál.

családi | fantasy | vígjáték

Három fiatal lány véletlenül megidézi a Sanderson nővéreket, akik újra gyermekekre éheznek. Kenny Ortega 1994-ben megjelent kultikus filmjének folytatását Anne Fletcher hozza... több»