75 Aquaman  (2018)

Egy jó ideje már Amber Heard és Johnny Depp között dúló viszály miatt hangos a filmvilág, úgy tűnik, hogy a két színész közötti békés elválás végképp lehetetlenné vált, az ügy pedig egyre bonyolultabbá vált az elmúlt hónapok során.

Bár korábban úgy tűnt, hogy a maga Depp a felelős azért, hogy a házassága zátonyra futott, a közelmúltban nyilvánosságra került néhány hangfelvétel, amely új megvilágításba helyezte az egész kálváriát. A felvételen tisztán hallható, amelyen Heard gyakorlatilag beismeri, hogy megütötte férjét.

Heard korábban vallomást tett arról, hogy fizikai erőszak áldozatává vált férjével szemben, amelyből hatalmas botrány keveredett, ebből kifolyólag Depp is elveszítette Jack Sparrow szerepét. A színész a későbbiekben állítólagosan mindent elkövetett, hogy szabotálja Heard karrierjét, főként, hogy szerepet kapjon az Aquamanben, amely persze sokakban értetlenséget váltott ki.

Most pedig úgy tűnik, hogy nagyon is fordult a kocka. A rajongók nem tudják megbocsájtani, hogy Heard ténylegesen kivette a részét Depp ellehetetlenítésében, így maguk indítottak petíciót a színésznő szerepeltetése ellen, amely néhány hónappal korábban „mindössze” 45 ezer aláírásnál tartott, jelenleg azonban közel 140 ezer aláírója van a nyilatkozatnak.

„Amber Heard közismerten családon belüli erőszaktevő, így a Warner Bros és a DC Entertainment kötelessége, hogy menessze őt az Aquaman 2 produkciótól” – olvasható a tiltakozás szövegezésében.

Egyelőre azonban sem a stúdió, sem pedig a színésznő nem reagált az eseményekre, az Aquaman 2 várhatóan 2022. decemberében kerül majd a mozikba, így kérdéses, miként is alakulnak majd a film munkálatai a közeljövőben.