4 embert letartóztattak Michael K. Williams halálának ügyében

Tavaly ősszel hunyt el a népszerű színész, Michael K. Williams. A hatóságok az otthonában találták meg a holttestét, amely mellett kábítószergyanús anyagokat és kábítószerezéshez használatos tárgyakat is találtak. A halál okaként heroin és fentanil túladagolást állapítottak meg. Az üggyel kapcsolatban új hír, miszerint a hatóságok letartóztattak négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők adták el a kábítószert a színésznek.

A négy férfi Hector „Oreja” Robles, Luis „Mostro” Cruz, Carlos „Carlito” Macci és Irvin „Green Eyes” Cartagena, akiket hónapok óta megfigyelt a hatóság már a tragédia bekövetkezte előtt is. Kettejüket Manhattanben, egyiküket Puerto Ricóban tartóztatták le, míg negyedik társuk önként jelent meg a bíróságon, ahol óvadék nélkül tartóztatták le.

A nyomozást végző hatóság több olyan térfigyelőkamera-felvételt is be tud mutatni a bíróságon, amelyeken jól látható, amint a drogkartell tagjai fényes nappal drogot árulnak az utcán Williamsburgben. Az egyik felvételen konkrétan az az üzlet látható, amikor Michael K. Williams vásárol drogot Cartagenától.

Az ügyészek a letartóztatások után arról beszéltek, hogy a gyanúsítottak az utcai szemetesek mögött rejtették el a kábítószert és innen árusították azt. A színészről készült felvétel egyetlen nappal a halála előtt készült. Későbbi felvételek pedig azt bizonyítják, hogy a drogkereskedelem tovább folytatódott azután is, hogy a dílerek tudomást szereztek Michael K. Williams haláláról.

A helyzetüket a felvételek mellett tovább súlyosbíthatja, hogy többször is adtak el kábítószert a hatóságok beépített ügynökeinek is.

Michael K. Williams halálát tehát heroin és fentanil túladagolása okozza. Előbbiről már mindenki hallott, ám utóbbit az USA leghalálosabb drogjaként tartják számon. Veszélyessége annak köszönhető, hogy mivel a gyógyászatban erős fájdalomcsillapítóként alkalmazzák, könnyű hozzájutni, ám a gyógyászati mennyiség és a halálos dózis között nagyon mininális a különbség, így rendkívül könnyű túladagolni.

28 HÍRESSÉG, AKIT 2022-BEN VESZTETT EL A VILÁG