A Bridgerton család: Mi a baj a 2. évaddal?

Nem meglepő módon A Bridgerton család - 2. évadja jött, látott és győzött. Rögtön a premierje napján valósággal becsapódott a Netflix nézettségi toplistájának tetejére, ahonnan azóta sem hajlandó egy tapodtat sem mozdulni. És várhatóan ez még jó néhány napig így is fog maradni. De vajon lett-e olyan jó a második évad mint az első volt?

A bő egy évvel ezelőtt bemutatott első szezon hatalmas sikert aratott. A – többnyire női – nézők valósággal imádták a kosztümös történetet, amely tele volt intrikával, romantikával és az utolsó részig lehetett benne találgatni, hogy ki lehet az a titokzatos alak, aki a krónikákat írja. Amikor az évad véget ért, nem volt kérdés, hogy készül-e folytatás.

Ami most meg is érkezett és egyelőre úgy néz ki, hogy hasonló népszerűségnek örvend mint az első évad. Ugyanakkor vannak olyanok, akik csalódtak a folytatásban és ennek természetesen a közösségi médiában nem restellnek hangot is adni. Érdekes módon a fanyalgók többsége általában két dolgot ró fel a sorozatnak.

Az első az, hogy szerintük a sorozat cselekménye nem követi elég hűen a sorozat alapjául szolgáló Julia Quinn regényt. Bizonyos történeti fordulatok és bizonyos szereplők közti kapcsolatok ugyanis eléggé eltérnek a könyvtől, amit a rajongók egy része nehezményez. Ugyanakkor legalább annyian vannak, akik üdvözölték a változtatásokat, mert szerintük ezekre egyenesen szükség is volt. Máskülönben a második évad alig különbözne az elsőtől, ami sokkal rosszabb lenne mint így.

A másik dolog, amit sokan nehezen emésztenek meg, az a sokkal visszafogottabb erotika. Kétségtelen, az első évadban nem fukarkodtak a készítők a buja jelenetekkel, ehhez képest a most futó epizódok sokkal visszafogottabbak. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy másképp közelítik meg a vágyakat. Ezt szintén elég sokan felrótták a sorozatnak, bár néhányan úgy vélik, hogy valójában már az is örömteli, hogy a járvány idején egyáltalán le tudták forgatni a folytatást.

dráma | romantikus

Mary asszony egy gróf lánya, aki hozzáment egy kereskedőhöz, ami botrányt okozott a családjában. Most visszatér Londonba saját lányaival, hogy szembenézzen a múltjával, ami... több»