Lehetett szeretni és nem szeretni, de garantáltan mindenki ismeri a ’80-as évek egyik ikonikus moziját. A Karate kölyök egy egész generációnak égett bele a memóriájába. A folytatásokat most inkább hagyjuk, de Daniel LaRusso első lépései a karate útján sokaknak emlékezetesek. És úgy tűnik, hogy a nosztalgia elég erős faktor ahhoz, hogy egy sorozat villámgyorsan piszok népszerűvé váljon.

A Netflix ugyanis a múlt hétvégén mutatta be a Cobra Kai - A karate kölyök öröksége című sorozatot, amely eddig csak a Youtube Reden volt elérhető. Utóbbi azért jóval kisebb közönséget ér el, így nem is meglepő, hogy az igazi sikert most érte el a sorozat. A Netflixen ugyanis az első hétvégéjén máris a nézettségi toplista élére ugrott fel.

A Cobra Kai - A karate kölyök öröksége épp harminc évvel az első film eseményei után játszódik. Az események középpontjában pedig pontosan ugyanaz a rivalizálás áll, amely az első filmet is vitte előre: Daniel LaRusso és a Cobra Kai dojo akkori bajnoka, mostani újranyitója, Johnny Lawrence feszül újra egymásnak. Persze lesz egy fiatalabb vonulata is a sztorinak, hiszen Daniel és Johnny is magához fogad egy gimnazista tanítványt, akik hozzájuk hasonlóan nem szívelik különösebben egymást.

Ami igazán nosztalgikussá teszi a filmet, az épp a szereplőgárda. Természetesen Pat Morita már nem vehetett részt a forgatáson Mr. Miyagiként, hiszen már 2005-ben elhunyt. De a Daniel LaRussót alakító Ralph Macchio és a Johnny Lawrence-t megformáló William Zabka is visszatért egykori ikonikus szerepéhez.

A Netflix az eddig elkészült két évadot tette elérhetővé, de már készülhetnek a rajongók a harmadik évadra is, bár egyelőre nem tudni, hogy az mikor debütálhat.