A Johnny Depp-ügy miatt a L’Oreal-t is bukhatja Amber Heard

Johnny Depp és Amber Heard között húzódó válási botrányról alighanem már mindent megtudhattunk, amit csak lehetett, most pedig úgy tűnik, hogy a színésznőnek hatalmas társadalmi ellenszenvvel kell szembenéznie.

Mint ahogy az a napokban kiderült, a korábbi megállapításokkal és hiedelmekkel szemben, nem Depp volt az, akik erőszakos cselekményt követett el feleségével szemben, hanem épp ellenkezőleg.

Depp korábban pontosan emiatt a botrány miatt veszítette el szerepét A Karib-tenger kalózaiban, most azonban fordulni látszik a kocka, a közvélemény pedig teljesen a színész mellé állt az utóbbi hetekben. Korábban már petícióban követelték a Warnertől, hogy menesszék Amber Heardot az Aquamentől, most pedig úgy tűnik, hogy többen azt is kérik, hogy vonják vissza Heard szóvivői és arculati pozícióját a L’Oreal kozmetikai és szépségápolási vállalatnál.

A színésznőnek súlyos következményekkel kell szembenéznie a jövőben, amelyek akár teljes karrierjét alááshatják, egyelőre azonban kérdéses, Heard valóban búcsúzhat az Aquaman 2-ben vállalt szerepétől.