A tavaly decemberben mozikba került Skywalker kora kapott hideget és meleget is a rajongók részéről, ráadásul a kritikusok se magasztalták épp az egekbe. A franchise-ban szerepet vállaló sztárok sokszor megsínylették már a rajongók csalódottságát, most pedig Daisy Ridley is megszólalt ezzel kapcsolatban.

A fiatal színésznő a DragCast legutóbbi egyik friss adásában beszélt arról, mennyire úgy érezte, hogy a premiert követően megváltozott a légkör a Star Wars filmeket illetően, mindezzel arra utalt, hogy az a korábbi, hatalmas szeretet, amelyet a filmszéria rajongóitól kapott, mintha egyszerűen eltűnt volna.

“Mindenkinek joga van eldönteni, hogy mit szeret és mit nem, de a dolgok mintha kissé megváltoztak volna az utóbbi időben, és ez mintha főként a közösségi média miatt lenne” - jegyezte meg a színésznő, aki azt elmondta, hogy a januári időszakban szinte lehetetlenség volt nem belefutni egy-egy Star Wars szalagcímbe.

Bár mintha maradt volna némi keserű szájíz a Daisy Ridley-ben is, azt leszögezte, hogy összességében büszke arra, hogy szerepet kaphatott az új trilógiában.

Az utolsó felvonásához érkezett a legendás Skywalker-saga. Nem sokkal a crait-i ütközet után egy félelmetes és ismerős hang csendül fel az éterben. Az évtizedek óta halottnak vélt Uralkodó üzenetet küld a galaxisnak. Kylo Ren elszántan kutatni kezd az üzenet forrása után, útja pedig kisvártatva az Exegolra vezet, ahol rábukkann a halottaiból rejtélyes módon feltámadt Palpatine-ra. Az Uralkodó hatalmas flottát ajánlj fel az Első Rend számára azzal a feltétellel, ha elpusztítja Rey-t még azelőtt, hogy befejeződhetne a kiképzése...