80 Deadpool 2  (2018)

Az már biztosra vehető, hogy a Marvel égisze alatt elkészül a Deadpool 3 Az előző két rész azonban igencsak magasra helyezte a lécet, így már csak az a kérdés, mivel tudják majd ezt megugrani a stúdiónál.

A válaszért nem kell igazán mélyre ásnunk, hiszen a Marvelnél ha valamiben mindig is jók voltak, azok a crossover filmek. A We Got Thos Covered magazin értesülései szerint a Deadpool 3 háza táján már az is felmerült, hogy több X-Men karakter is feltűnne majd, ezúttal pedig nem húzzák majd meg magukat az X-Birtok kastélyának egyik szobájában.

Korábban persze kérdéses volt, hogy sokak kedvenc nagydumás antihőse miként is helyezkedik majd bele az X-Men univerzumba, most pedig nagyon úgy fest, hogy egy összecsapásnak lehetnek majd szemtanúi a rajongók.

A film forgatókönyvén már gőzerővel dolgozik Rhett Reese és Paul Wernick, akik ráadásul ígéretet is kaptak a stúdiótól, hogy a Deadpol harmadik része korhatáros lehet majd. A hivatalos szinopszis persze még egyelőre nem ismert, mint ahogy azt sem tudható, mikor is kerül majd mozikba a film, a közeljövőben viszont várhatóan többet is megtudunk az előkészületekről.

Wade Wilson, azaz Deadpool túlél egy majdnem végzetes kimenetelű ostoba balesetet, ám az is lehet, hogy az egy előre eltervezett támadás volt. Szerencsétlenségben hősünk elveszíti az ízlelését, így viszont füstbe megy dédelgetett álma, nevezetesen az, hogy a Mayberry legjobb séfje legyen. Miközben Wilson kétségbeesetten próbálja visszanyerni elveszített képességét, meg kell találnia egy fluxus kondenzátort, le kell vernie néhány ninját és a yakuza embereit, majd pedig néhány szexuálisan agresszív ragadozót. Kalandjai során megtanulja, mennyire fontos a család és a barátság...na meg az ízek.