A Netflix most végképp magára haragította a filmeseket

A napokban derült ki, hogy a streaming szolgáltató olyan funkciót tesztel, mellyel az előfizetők gyorsítva nézhetik meg a filmeket és a sorozatokat, ami nem meglepő módon nem igazán nyerte el a szakma tetszését.

Filmesek hosszú sora fejezte ki nemtetszését a Netflix azon, jelenleg is tesztelt funkciója kapcsán, hogy lehetőséget biztosítanak az előfizetőknek a tartalmak gyorsított megtekintésére.

A funkció, mely nagyobb lejátszási sebességet tesz lehetővé, most csak androidos készülékeken érhető el, de már most hatalmas visszhangot váltott ki.

Felszólalt a dolog ellen egyebek mellett Judd Apatow rendező (Koszorúslányok, Felkoppintva), akinek nem mellesleg jelenleg is látható a Love – Szerelmesen című sorozata a Netflixen, és aki egyszerűen csak megalázónak és sértőnek nevezte az újítást, de hasonló véleményen volt az Oscar-díjas Brad Bird (MI: Fantom protokoll, A hihetetlen család) is, aki szerint a moziélményt már eddig is kivéreztették, ez a funkció pedig egy újabb csapást mér a mozizásra.

Nem hagyta szó nélkül a dolgot a Netflix sem, a streaming szolgáltató alelnöke, Keela Robinson közleményében azt hangsúlyozta, hogy jelenleg csak a tesztfázisban tart a dolog, és azt is kiemelte, hogy ez a funkció gyakorlatilag egyidős a DVD-lejátszók megjelenésével. Arról nem is beszélve, hogy szerinte a lassítás (mert, hogy ez is az újítás része) hasznos lehet azok számára, akik feliratosan nézik az adott tartalmat, de nem győzik a normál sebesség mellett olvasni azt.