Christophe Gans újra horrorfilmeken dolgozik, a rendező ráadásul két projektet is tervbe vett, amelyet alighanem mindenki értékelni fog majd.

Bár Gans rendezte a 2006-ban mozikba került Silent Hill - A halott város eredeti részét, a 2012-es folytatás munkálataiban már nem vett részt. Mostanáig pedig egyre ritkábban lehetett hallani arról, hogy a kultikus horror esetleg trilógiává egészülhetne.

„Jelenleg két viedojáték feldolgozásán is dolgozom, az egyik a Project Zero (Fatal Frame), amelynek cselekménye Japánban játszódik majd, illetve egy Silent Hill folytatás is a terveim között szerepel” – jegyezte meg egy friss interjú során Gans.

A rendező azt is elárulta, hogy a Silent Hill 3 története továbbra is egy amerikai kisvárosban játszódik majd, amelyet átitat a puritanizmus. A produkció előkészületeiről egyelőre azonban keveset tudni, mindezzel kapcsolatban ugyani felröppent már az a pletyka is, hogy esetleg Sean BeanLaurie HoldenUnger Deborah Kara és Kim Coates is visszatérne.

A premierdátumot egyelőre a DreamWorks stúdió sem erősítette meg, mindenesetre Robert Fyvolent és Mark Brinker vélhetően gőzerővel dolgozik a film forgatókönyvén.