Az internet népe nekiment Josh Brolinnak

Ahogy a világ szinte minden táján, úgy az Egyesült Államokban is egyre keményebb intézkedéseket vezetnek be a koronavírus megelőzésével kapcsolatban, így többek között kötelező a szájmaszk viselése, a másfél méter távolságtartás, de ettől függetlenül mindenkinek azt javasolják, hogy maradjanak otthon.

Úgy tűnik azonban, hogy Josh Brolin igencsak kivívta az internetezők ellenszenvét azzal, hogy hogy mindezek ellenére meglátotagatta édesapját, aki bár egész egyszerűen a tőle szomszédos házban lakik.

A színész mindezért annyi kritika érte, hogy kénytelen volt hosszasan bocsánatot kérni, amelyben beismerte, hogy mindez nem volt a legjobb ötlet: “Tudom, hogy ez nem az az eset, amikor épp a legfelelősségteljesebben cselekedtünk, és elnézést kérek emiatt” - mondta Brolin egy Instagramon megosztott videóban.

Nem Josh Brolin az egyetlen, akit keményebben bíráltak az utóbbi időben. Korábban Evangeline Lillyt érték keményebb kritikák, amiért egy bejegyzésben hangsúlyozta, hogy számára a személyes szabadság sokkal fontosabb, amely véleményéért a későbbiekben szintén elnézést kért.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Josh Brolin (@joshbrolin) által megosztott bejegyzés, Ápr 17., 2020, időpont: 9:58 (PDT időzóna szerint)