Botrány a Netflixen: Transzfóbia és melegellenesség miatt áll a bál a streaming szolgáltató körül

A Netflixen elérhető Az utolsó fejezet című műsorban David Chappelle ugyan leszögezte, hogy többé nem kíván viccelődni a transzneműeken és az LMBTQ tagjain, úgy tűnik ezzel igencsak elkésett a humorista.

“Befejeztem, amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy közösen tudunk nevetni ezeken a dolgokon, nem beszélek erről a témáról” - mondta Chappelle a korábbi viccekre vonatkozóan. A GLAAD médiafigyelő szervezet és a The National Black Justice Coalition hivatalos közleménye szerint ez a lépés mostanra enyhén szólva sem kielégítő, így azt kérik a Netflixtől, hogy távolítsa el a The Closert a tartalomkínálatból.

Chappelle korábban azzal váltott ki kisebb felháborodást, hogy védelmébe vette J. K. Rowlingot, szerinte ugyanis az írónő egyáltalán nem érdemelné meg, hogy ellehetetlenítsék a transzneműekről megfogalmazott véleménye miatt.

“A gender egy tény. Minden ember, aki ebben a helyiségben tartózkodik, egy nő lábai közül bújt ki. Ez tény. Nem azt mondom, hogy a transznemű hölgyek nem számítanak valódi nőnek, csak azt mondom, hogy az a p*nci, amit kaptak...szóval nem állítom, hogy az nem p*nci, az valamin ‘túlmutató p*nci’, egy ‘elképzelhetetlen p*nci’. P*nci  íze van, de még sem teljesen az. Ez nem vér. Ez céklalé” - mondta Chappelle.

Chappelle humora ellen Jaclyn Moore, a Kedves fehér emberek producere is felszólalt. Moore kijelentette, hogy a továbbiakban nem szeretne együtt dolgozni a Netflixszel, amíg a műsorkínálatban transzfób tartalmú anyagok is megtalálhatóak.

vígjáték

Október 5-én érkezik a hatodik fejezet a sorban, Dave Chapelle-től. több»

Rendező: Stan Lathan
Szereplők: Dave Chappelle