BRÉKING: Pókember visszatért az MCU-ba, kibékült a Sony és a Marvel

Az elmúlt hetek másról sem szóltak csak a Sony és a Marvel vitájáról, mely azzal zárult, hogy előbbi visszavette a teljes felügyeletet Pókember felett, aki ezzel távozni kényszerült az MCU-ból. A helyzet azonban a rajongók legnagyobb örömére változott.

A Marvel és a Sony közös bejelentésben tudatta, hogy megtörtént a megegyezés, amiről korábban nem csak ők (elég látványosan), de a rajongók is lemondtak, így közösen készítik el a harmadik  Pókember filmet Tom Holland főszereplésével, sőt, egyúttal a film premierdátumát is kitűzték. Eszerint a produkció 2021. július 16-án kerül majd a mozikba.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy Pókember története tovább folytatódik az MCU keretein belül, és igen izgatottak vagyunk, hogy tovább erősíti a csapatot. Pókember egy olyan ikon, aki generációkra van hatással szerte a világon” - mondta a Marvel igazgatója, Kevin Feige. A megegyezés pedig nem csak erre az egy filmre szól, mindkét fél egyértelművé tette, hogy  Pókember karaktere a terveik szerint hosszú ideig jelen lesz még az MCU-ban.

Arról, hogy végül milyen egyezséget és milyen feltételekkel kötött a két stúdió, egyelőre nincsenen információk, de biztosak vagyunk benne, hogy a következő napokban még bővebben is hallani fogunk a dologról.