Péntek késő délután robbant a hír, hogy miután mindkét stúdió és a nagyközönség is lemondott arról, hogy a következő Pókember-film is a Marvel égisze alatt készüljön el, végül megszületett a megegyezés. Most pedig kiderült, milyen feltételekben állapodtak meg a felek.
Az eddig nyilvánosságra került információk alapján a Marvel és a Sony korábbi szakításának hátterébe az állt, hogy előbbi azt szerette volna, ha a két stúdió egyenlő mértékben finanszírozza a Tom Holland nevével fémjelzett Pókember-filmeket, és a bevételekből is egyenlően részesednek. Eddig ugyanis a Marvel szinte semmit nem keresett a két legutóbbi Pókember-mozira eladott jegyekből, ellenben a merchandisingból befolyó összegen nem kellett osztozniuk.
Nos, a stúdió végül lejjebb adott az elvárásaiból, és arra megegyezésre jutottak a Sonyval, hogy a költségekbe a Sony is beleszáll 25 százalékkal, míg a Marvel az összbevétel 25 százaléka tart igényt.
Ezeket a feltételeket a Sony korábban is felajánlotta, a Marvel azonban első körben nem fogadta el azokat. Üröm az örömben, hogy ez a megegyezés csak két produkcióra szól, a harmadik Pókember-szólófilmre és egy meg nem nevezett projektre. Ezt követően viszont szinte biztos, hogy a karakter a Pókverzum/Venom univerzuma felé fog tovább fejlődni az MCU keretein kívül.
A Pókember 3 2021. július 16-tól látható a mozikban.