A kép forrása: Walt Disney

NA Vaiana  (2026)

Úgy tűnik, a Disney még korántsem búcsúzik Motunui világától!

Dwayne Johnson megerősítette, hogy már zajlanak az előkészületek a Vaiana(Moana) harmadik részéhez. A színész a július 9-én, a magyar mozikba érkező élőszereplős Vaiana sajtókörútján árulta el, hogy a stúdiónál már beszéltek a folytatásról, bár a fókusz egyelőre a remake premierjén van.

Johnson a brazíliai Rio de Janeiróban tartott sajtóeseményen úgy fogalmazott: „Igen, beszéltünk a Vaiana 3-ról. De először jelenjen meg az élőszereplős film. Jared Bush és Dana Ledoux Miller ismét velünk lesznek, ők írják majd a Vaiana 3 forgatókönyvét.”

A Disney számára érthető módon kiemelten fontos franchise-ról van szó

Az első Vaiana 2016-ban 680 millió dolláros bevételt ért el világszerte, de igazi második életét a Disney+-on élte, ahol az évek során a platform egyik legtöbbet streamelt filmjévé vált. A folytatás eredetileg streamingprodukciónak készült, a stúdió azonban végül mozifilmmé alakította – ez a döntés pedig látványosan bejött. A Vaiana 2 a 2024-es hálaadási hétvégén rekordot jelentő 225 millió dolláros nyitással indult, végül pedig 1,059 milliárd dolláros világbevételig jutott, ezzel a Disney egyik legnagyobb animációs sikerévé vált.

A harmadik rész történetéről egyelőre semmit sem árultak el, de az várható, hogy Auliʻi Cravalho ismét megszólaltatja Vaianát, míg Dwayne Johnson visszatér Maui, a tetovált félisten szerepébe. Az sem ismert még, ki szerzi majd a film dalait. Az első rész ikonikus zenéit Lin-Manuel Miranda írta.

A rajongóknak azonban nem kell megvárniuk a harmadik animációs részt, hogy visszatérhessenek Motunuira

Július 9-én érkezik a Vaiana élőszereplős feldolgozása, amelyben Dwayne Johnson ismét Mauit alakítja, a címszerepet pedig az újonc Catherine Laga'aia játssza. A remake-et Thomas Kail rendezte, a forgatókönyvet pedig Jared Bush és Dana Ledoux Miller jegyzik – ugyanaz az alkotópáros, akik a készülő Vaiana 3 történetén is dolgoznak.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

Az ősi Polinéziában egy indulatos törzsfőnök szigetét eléri Maui szörnyű átkának hatása. A főnök akaratos lánya a tenger vonzásának engedve útra kel, hogy megkeresse a félistent és rendbe tegye a dolgokat.