Az idei cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját Julia Ducournau filmje, a Titán vihette haza, amely várhatóan ősszel a mozikba is megérkezik.
Ducournauk korábban a 2016-ban megjelent Nyers című filmjével sikerült sokkolni a nézőket, ám úgy tűnik, hogy a Titán még ezt is sikerült felülmúlnia. Bár a produkciót meglehetősen pozitívan fogadták a kritikusok, a Rotten Tomatoes portálon pedig 93 százalékos értékeléssel büszkélkedhet, összességében a Titánt már most az idei év legsokkolóbb filmes alkotásának tekintik.
Az előzetes alapján nem ugyan nem sokat tudhatunk meg a sztoriról, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a történet Alexia nevű lányról szól, akit évekkel korábban egy szörnyű autóbaleset ért. Az orvosok titán lemezzel rögzítették a csontjait, különös módon pedig azóta a lány hatalmas vérszomjat és vonzódást érez a gépek iránt.
Noha a Titán cselekménye valóban nem tűnik túlságosan összetettnek, a film meglehetősen felkavaró képi világgal rendelkezik, amelyből némi ízelítőt ad a trailer is.
Íme a Titán, egy olyan fém, amely minden korróziónak ellenáll, jól bírja a hőt, és a szakítószilárdsága is kiváló. Főként emiatt is használják a gyógyászatban fémprotézisek előállításához. Julia Ducournau korábban olyan hátborzongató alkotásokat tett le az asztalra, mint a Nyers és A bőr alatt, legújabb rendezése, a Titán pedig nem kevésbé hozzá ezt a hangulatot. A produkció elnyerte 2021-es Cannes-i fesztivál Arany Pálma díját.